"Nem tetszik az ötlet, remélhetőleg nem jön létre ez a sorozat"

A liverpooli csapatkapitány ellenzi a sorozatot.


Az érintett klubok labdarúgói közül elsőként James Milner, a Liverpool csapatkapitánya fejezte ki ellenérzéseit a hétfőn életre hívott Szuperligával szemben.

"Nem tetszik az ötlet, és az a személyes véleményem, hogy remélhetőleg nem jön létre ez a sorozat. Nagyjából mindenben egyetértek a tiltakozókkal" - jelentette ki a 35 éves középpályás.

Az angol bajnok vezetőedzője, Jürgen Klopp előzőleg közölte, szintén bízik benne, hogy nem valósul meg a jövőre rajtoló Szuperliga, és hogy játékosaival együtt csak vasárnap értesült a kezdeményezésről. A német szakember később leszögezte, hogy nem áll szándékában tiltakozásul lemondani tisztségéről.


Fotó: John Powell/Liverpool FC via Getty Images

"Nem igaz, amit sokfelé hallani, nem hagyom el a csapatot. Ha rosszabbodik a helyzet, akkor én még keményebb leszek, mert felelősséggel tartozom a játékosaimért és a szurkolókkal való kapcsolatunkért. Próbálok segíteni, amit tudok, hogy rendeződjön a probléma. A csapatomnak és nekem személy szerint is semmi közöm ehhez, az emberek igazságtalanul kezelnek bennünket. Amikor hétfőn Leedsben sétáltunk a meccs előtt, a helyi szurkolók szidalmaztak bennünket" - panaszkodott Klopp, hozzátéve, a Liverpool amerikai tulajdonosai hoztak egy döntést, de az egész klub sokkal többől áll, mint az edzőből és a futballistákból.

A Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale - és három spanyol - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid - sztárklub hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett. A hétfői bejelentés heves ellenreakciókat és bírálatokat váltott ki politikai szinten is, az UEFA pedig jelezte, hogy eltiltják a

Sport365.hu - UEFA elnök: "Nem láttam még ennyire hazug embert"

Mint arról korábban beszámoltunk, 12 csapat megalapította az Európai Szuperligát. Ez óriási botrányt keltett a labdarúgásban, egykori játékosok, sportolók és sportvezetők léptek fel többnyire negatív véleményt megfogalmazva az esetről. A történtek kapcsán Alexander Ceferin az UEFA elnöke hétfőn sajtótájékoztatót tartott, elmondta, hogy a Juventus vezetője, valamint a Manchester United első embere hátba támadták őt és a futballt.

Borítókép: Jan Kruger - UEFA/UEFA via Getty Images

 

Videók