Húsz hónap után ismét tagja a Manchester United keretének Phil Jones, aki felépült súlyos térdsérüléséből. A csapat szerdán (ma) a West Ham Unitedet fogadja az angol labdarúgó ligakupában.

A védő legutóbb tavaly januárban lépett pályára – akkor a Tranmere Rovers elleni FA Kupa-mérkőzésen gólt is szerzett -, elhúzódó térdproblémája miatt azonban azóta nem állhatott Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző rendelkezésére. Tavaly nyáron meg is kellett műteni.

"Nagyon örülök, hogy visszatérhet. – mondta játékosáról a norvég szakember. – Az utánpótláscsapatban már teljesített kétszer kilencven percet, és edzésen is beszállt már, a térde pedig jól reagál. Nagyon keményen megdolgozott ezért."

Solskjaer hozzátette: tudja, hogy elsősorban mentálisan volt nehéz Jones számára ez a hosszú időszak, sokszor még abban is kételkedett, hogy egyáltalán járni tud-e még vagy a gyerekeivel játszani a kertben, nemhogy futballozni.

A 29 éves, angol válogatott játékos több mint 200 alkalommal szerepelt eddig az MU-ban.

Borítókép: Facebook.com/ Phil Jones