Másodosztályú játékos! - A Chelsea-legenda kritizálta a Liverpool sztárját

Csúnya kritikát kapott a Liverpool jobbszélsője, Trent Alexander-Arnold.


 A Chelsea korábbi játékosa, Frank Lebouef szerint védekezésben az angol játékos a Championship, azaz a másodosztály szintjén található.

Arnold mindössze 14 évesen mutatkozott be a Liverpoolban, azóta pedig alapember lett, 235 alkalommal lépett pályára klubjában, ezalatt pedig 14 gólt is szerzett.

A most 23 éves angolt figyelemreméltó passzjátékáért és produktív felfutójátékosként nyújtott teljesítményéért dicsérték: 2016-os debütálása óta 62 gólpasszt jegyzett.

A kritikusok azonban egyre élesebben bírálják a játékost amiatt, hogy a támogató szerepköre miatt védekezésben nem tud kellő stabilitást nyújtani.

Legutóbb a Journal de Dimanche hasábjain Lebouef szállt bele:

„Nézzétek Alexander-Arnoldot. Imádom a támadójátékát, védekezésben viszont a Championship szintjén van.”

„Csak Jürgen Klopp rendszerében tud játszani, minden más esetben kibuknak a védekezésben jelentkező hiányosságai.”

„Szívesen elvinném magammal, hogy megtanítsam neki az alapokat. Fordítsa el a fejét és nézzen maga mögé. Egyből jobb lesz!”

Friss hír a játékossal kapcsolatban, hogy Gareth Southgate kihagyta őt a németek elleni meccskeretből. Talán ez egy figyelmeztetés a közeledő világbajnokság miatt?

Fotó: James Gill - Danehouse/Getty Images

 

Videók