Marcus Rashford szünetet tart

A Manchester United támadója rövid időre hátralép a social-médiától.


Rashford nehezen élte meg a 2023/24-es szezont, jóval gyengébb teljesítményt nyújtott klubjában, aminek köszönhetően Gareth Southgate-től nem kapott meghívót a németországi Eb-re.

A 26 éves játékos a bajnokságban 33 mérkőzésen 7 gólt és két asszisztot jegyzett a szezonban és úgy döntött, itt az idő kicsit hátra lépni a közösségi felületektől.

X-posztjában a következőt írta:

„Néhány hétre felfüggesztem a közösségi-felületeimet. Pihenni szeretnék és helyreállítani a fejemben a dolgokat egy egyénileg és csapat szinten is megterhelő szezon után. Köszönöm azoknak, akik végig mellettem állnak ebben a nehéz időszakban és nem felejtették el, hogy a Unitednél mindig összetartunk.” – írta.

Marcus Rashfordnak bőven lesz ideje pihenni, az FA-kupa győzelem után – ahol egyébként a döntőben jól játszott az angol - hosszabb szabadsággal is tervezhet, hiszen ahogy azt fentebb már írtuk, a válogatott Eb-keretébe nem került be.

(Borítókép: X)

Videók