"Már egy jó ideje ismét éhes vagyok a sikerre" - Jürgen Klopp

A Liverpool edzőjének elmondása szerint fogalma sincs, hogyan kell motiválni.


Jürgen Klopp, az angol bajnok Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője nem tartja magát a motiváció művészének.

"Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogyan kell motiválni. És ha a motiválás lenne az egyetlen erősségem, akkor nem tartanék ott, ahol tartok." - mondta egy interjúban a német szakember.

Hozzátette: nem tud egész nap valamifajta lelkesítő, tűzbe hozó beszédet tartani, mert mint mindenki másnak, neki is foglalkoznia kell sok apró részlettel.

Nagyon szívesen végzi a munkáját és az sem esik nehezére, hogy valakinek elmagyarázza, miért is kifizetődő sok energiát fektetni egy olyan tevékenységbe, amelyben az illető jó - mondta Klopp.

A trénert elsősorban a sikeréhség hajtja:

"Amikor tavaly megnyertük a Bajnokok Ligáját, egy héttel később már nem éreztem a diadal ízét. És ugyanez volt a helyzet idén a bajnoki címmel. Már egy jó ideje ismét éhes vagyok a sikerre" - fogalmazott.

Borítókép: 

Videók