Majdnem elaludt a City elleni eligazítás alatt a Liverpool új igazolása

Na persze nem az unalomtól.


 A Liverpool szombaton 1-1-es döntetlent ért el a Manchester City otthonában, ami nem tekinthető rossz eredménynek.

A Szoboszlaival felálló vörösök sokáig hátrányban voltak, de a második félidőben Alexander Arnold góljával sikerült egalizálniuk.

Alexis Mac Allister, Kloppék nyáron érkezett középpályása a meccs után elárulta, nem volt egyszerű dolga, ugyanis a válogatott szünet után még erősen dolgozott benne a jet lag, azaz az időeltolódás miatti fáradtság.

„Őszintén szólva, nagyon nehéz így játszani. Tegnap a megbeszélésen a Manchester Cityről és a játékmódokról beszéltünk, én pedig alig tudtam nyitva tartani a szemem.”

„Nagyon kemény, egy hosszú utazás után még tart a jet lag. Nyilván szeretünk játszani, így ezzel meg kell birkóznunk, de szerintem meg is tettünk mindent. Nagyon kemény meccs volt, de úgy vélem, igazságos eredmény született.”

Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

 

Videók