"Kínos volt a Manchester United taktikája"

Rio Ferdinand, a Manchester United korábbi védője egy interjúban elmondta, a MU taktikája David Moyes alatt igencsak kínos volt.


Rio Ferdinand vasárnap este immáron a QPR játékosaként tért vissza egykori sikerei helyszínére, az Old Traffordra. Csapata ugyan 4-0-ra kikapott, de a korábbi válogatott védő jól játszott, ráadásul a United közönsége vastapssal éltette.

A védő most őszintén beszélt utolsó unitedos évéről, és David Moyesról.

"Megpróbálta a maga látásmódját behozni a csapathoz, de számomra sosem derült ki, egészen pontosan mi is ez. Egy negatív spirált alakított ki a klubnál, ami a tökéltes ellentéte volt annak a pozitív kisugárzásnak, ami Sir Alex Ferguson alatt megvolt. A legtöbb újítása negativításba és zavarodottságba vezetett. A legdurvább talán az volt, ahogy támadni akart velünk: talán soha annyi hosszú passzt nem rúgtunk előre,mint azokban a hónapokban. A legfőbb taktika az volt, hogy beadásokkal kísérletezzünk. Volt olyan meccsünk, amikor 81-szer próbálkoztunk ezzel, mindenféle eredmény nélkül! Ez igen kínos volt, és nem értettük, miért ezt erőlteti, hiszen Andy Carroll nem játszott nálunk... Aztán pár nappal később Moyes már azt akarta, hogy sok rövid passzos támadást építsünk fel. Azt mondta, ma 600 passz szeretne látni tőlünk,mert a múlt héten csak 400-at adtunk egymásnak. Kérdezem én, kit érdekel? Inkább gólokat lőjünk, azt meg három passzból is lehet... A legkellemetlenebb élményem a Bayern München elleni BL-meccs volt, amikor egy parkban edzettünk, ahol az egész csapat füle hallatára közölte, hogy kirak a keretből. Akkor legszívesebben kiabáltam és megrángattam volna, de mivel csapatember vagyok, egyszerűen csak ráharaptama nyelvemre és ott maradtam. Ez volt a legrosszabb pillanat egész unitedos pályafutásom alatt."

A 81-szeres válogatott Rio Ferdinand 2002 és 2014 között 455-ször húzhatta magára a Manchester United vörös mezét.

Videók