Nemzetközi labdarúgás

Jürgen Klopp talán még sosem volt ennyire elkeseredett

Jürgen Klopp megtörten nyilatkozott az Arsenal ellen elszenvedett vereség után.

Az évekig a bajnoki címért és a BL-trófeáért is harcban lévő Liverpool szezonja rémálomhoz hasonlóan indult. A klub 10 mérkőzésből mindössze 2-szer tudott győzni, így jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy kihaszállt a bajnoki címért folyó harcból.

A klub vezetőedzője, Jürgen Klopp nem tudta elrejteni csalódottságát, amikor az Arsenal elleni mérkőzést követően a Viaplay újságírójának adott interjút. Klopp beszélt a mérkőzés alakulásáról, a vitatott döntésekről, valamint Trent Alexander-Arnold és Luis Diaz sérüléseiről is. Ez alatt az idő alatt pedig végig látni lehetett, hogy a szakember végtelenül csalódott. A felvételeket nézve a szurkolók egyetértettek abban, hogy nagyon fájó látni Klopp szenvedését.

Jurgen Klopp talking to @JanAageFjortoft here. He looks very down, understandably. Managers are always so relaxed with Jan and this interview is well worth a watch #LFC pic.twitter.com/Dh292hfHdf

— Kevin Palmer (@RealKevinPalmer) October 9, 2022

"Fizikailag fáj látni, hogy ez az ember így szenved" – írta egyikük.

„Annyira fáradtnak és letörtnek tűnik” – tette hozzá egy másik.

„Ezt minden játékosunknak meg kell mutatni! Az a tény, hogy ennyire levertnek és szomorúnak érzi magát, elég motivációt kell, hogy adjon a klub tagjainak” – fejtette ki egy harmadik szurkoló.

„Soha nem láttam Kloppot ennyire elkeseredettnek egy vereség után” – jegyezte meg más.

„Istenem, olyan kimerültnek tűnik itt. Nem döbbent meg, tekintve, hogy nem kapott segítséget a felette álló emberektől ahhoz, hogy segítsen a csapatnak. Maradj a csúcson” Magától értetődik, hogy teljes támogatásomat élvezi, hogy végül megoldja ezt a helyzetet”
– szólt az egyik komment.

Nem ez volt az egyetlen interjú, amit Klopp a meccset követően adott. Amikor a beIN Sport riportere, Carrie Brown megkérdezte tőle, hogy még mindig úgy gondolja-e, a Liverpool kiszállt a bajnoki versenyfutásból, Klopp hangosan felnevetett.

Jurgen Klopp is definitely playing down Liverpool’s title hopes this season!

@CarrieBrownTV#beINPL #ARSLIV pic.twitter.com/dKDCyKPvo6

— beIN SPORTS (@beINSPORTS_EN) October 9, 2022


Ezt követően Klopp kifejtette, szerinte csak akkor lesz esélyük, ha ők minden meccsüket megnyerik, míg ellenfeleik hirtelen elkezdenek mindent elveszíteni.

Borítókép: Twitter.com