Jürgen Klopp: én vagyok az elefánt a szobában

A német még a legnagyobb kihívások közepette sem veszíti el a humorérzékét


 Rapszodikus és kiszámíthatatlan szezonja van a Liverpoolnak, ennek ellenére a vörösöknek továbbra sem késő felébredni. A hétvégi 4-1-es pofont követően a sebek nyalogatására nincs idő, mert kedd este már a Chelseahez látogatnak.

Ahhoz a Chelseahez, ami épp most veszítette el menedzserét – erről és Brendan Rodgers menesztéséről kérdezték a meccs előtti sajtótájékoztatón Kloppot, aki sajátos stílusban reagált.

„Mit mondhatnék róluk? Szerintem én vagyok az elefánt a szobában, azért ülök még mindig itt ebben az őrült világban. Az utolsó, aki talpon maradt!”

A német szakember aztán komolyabb hangnemre váltott és így folytatta.

„Azért vagyok itt, hogy teljesítsek, nem talizmánként vagy falfestményekért a falakra. 100%-ig tudom mit várnak tőlem. Az elmúlt évek sikerei miatt van még mindig állásom, de nem szeretek erre hagyatkozni. A jelenlegi szereplésünk az én felelősségem is, meg kell oldanunk. Nem játszhatunk tovább így, ahogy azt időről-időre tesszük. Nagyon csalódott vagyok, amikor ilyesmi történik, de most meg kell találnunk a kiutat.”

Ebben a szezonban már 12 menedzsert rúgtak ki a Premier Leagueben.

„Borzalmas szám. Néhány klub alul teljesít önmagához képest. Mindenhol vannak elvárások, és ha nem éred el őket, akkor el kell fogadnod a következményeit.”

A Chelsea – Liverpool Premier League rangadót kedd este 21:00-tól a Spíler 1 közvetíti.

Borítókép: Getty Images / Visionhaus
 

Videók