Guardiola lett az Év Menedzsere!

Mikel Artetát, Jürgen Kloppot, Unai Emeryt és Andoni Iraolát utasította maga mögé.


Pep Guardiola csapatával, a Manchester Cityvel sorozatban negyedjére nyerte meg az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot, a Premier League-t, ami példátlan az angol futball 135 éves fennállása során. Az égszínkékek történelmet írtak, így érthető módon a katalán tréner kapta az Év Menedzsere díjat. Minden bizonnyal, ha Mikel Arteta Arsenalja győz a végén, akkor pedig övé lett volna ez az elismerés, hiszen az észak-londoni együttes is elképesztő idényt futott. Guardiola pályafutása során ötödször zsebelte be ezt az elismerést.

"Zsinórban négyszer megnyerni a bajnokságot olyan dolog, amire az egyik legbüszkébb vagyok karrierem során. Ez a világ legkeményebb ligája és a versenytársak nagyon jó focit játszanak, szóval minden ilyen elismerés kifejezetten értékes" - nyilatkozta a City mestere, aki összességében már hat PL-serleget szerzett a klubnak. Ugyanakkor a West Ham elleni találkozót követően Guardiola elhintette a távozása lehetőségét, úgy fogalmazott, 2025-ben szerinte közelebb lesz a távozáshoz, mint a maradáshoz, hiszen akkor már 9 éve lesz a City kötelékében és pont ennyi idő után hagyta el Jürgen Klopp is a Liverpoolt.

A manchesterieknek a duplázás idén még összejöhet, hiszen szombaton az FA Kupa döntőjében majd a Manchester Uniteddel csapnak össze.

(Borítókép: SkySports)

Videók