""

Radamel Falcao Twitteren cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint januárban elszakadt és műtött bal térde annyira rossz állapotban van, hogy azt minden edzés és meccs után jegelni kell azért, hogy nagyjából alkalmas legyen a játékra.

"Ez csak ostoba spekuláció. Néhányan nem tudnak objektívak lenni, ezeknek az embereknek pedig millióan hisznek. Tragédia, mire képesek egyesek" – áll a 28 áves támadó üzenetében.

Lehet, hogy hazugság, amit a brit média terjeszt, az viszont biztos, hogy a Monacótól kölcsönvett támadó eddig mindössze öt meccsen kapott lehetőséget, azokon pedig egyetlen gólt szerzett. A MU hátránya jelenleg 13 pont a tabellán a listavezető Chelsea-hez képest. Edzője, Louis van Gaal szerint az ő hibája is, hogy a kolumbiai csak ilyen keveset játszik, mivel a jelenlegi játékrendszerben csak egy csatárnak van hely, ő pedig egyelőre Robin van Persie mellett tette le a voksát.

Mondjuk látva a holland rettenetes formáját, nem lennénk meglepődve, hogy Falcao bevethetősége esetén nem ő játszott volna már például hétvégén a Crystal Palace ellen is…

A holland szakember reményei szerint a válogatott szünet után, november 22-én az Arsenal elleni meccsen már számíthat támadójára a pályán is.

One fool speculates. A few others lacking objectivity respond and millions believe lies. It is disastrous what a few fools can do.

— Radamel Falcao (@FALCAO) 2014. november 10.