Ezért döntött egykori klasszisa a United mellett a City helyett

Épp akkor érkezett meg az új tulajdonos a kékekhez, míg a másik oldalon egy bizonyos Sir Alex Ferguson tevékenykedett.


Igazolhatott volna a Manchester Citybe, mégis a Unitedet választotta. Dimitar Berbatovért 2008-ban jelentkezett be mindkét klub. Az egyik oldalon egy arab sejk, a másikon a világ egyik legnagyobb csapata.

A bolgár csatár most arról beszélt, mi alapján hozta meg döntését.

„Nézzetek a mezre; a vörös, az arany, a címer. A történelem, a menedzser, a játékosok, a trófeák” – kezdte a BT Sport műsorában.

„Régen össze sem lehetett hasonlítani a két klubot. Nem kellett kétszer átgondolnom a döntésemet. Úgy gondoltam ez az a pillanat, talán az utolsó lépés ahhoz, hogy karrierem csúcsára érjek.”

„Az egyik indokom az igazolással kapcsolatban a játékosokról szólt. Ki ne akarna ilyen futballistákkal játszani? Ott akarsz lenni és a csapat részévé válni. A legjobb labdarúgók ellen megmérettetni magad.”

 

 

A több, mint 30 millió fontért szerződtetett futballista arról is beszélt, mire volt szükség a mindennapokban az érvényesüléshez.

„Kellő kihívást tartogatott, de egyben szórakoztató is volt – természetesen jól kell érezned magad. És ki kell állnod magadért – ha valaki kiabál veled, kiabálj vissza. Különben átgyalogolnak rajtad. Meg kell mutatnod mennyire erős vagy.”

„Más volt a mentalitás, mert egy győztes brigádról beszélünk. Egymás között is megy a harc… ordibáltok, kiabáltok, átkozódtok, de minden a győzelemről szól. Aztán megálltok, mert, ahogy vége az edzésnek vagy a meccsnek, minden, ami a pályán történt, ott is marad.”

Berbatov végül 149 meccsen 56-szor talált a kapuba, és 2011-ben az aranycipőt is elnyerte a bajnokságban a két aranyérme mellett.

Borítókép: Getty Images AsiaPac /  Fred Lee
 

Videók