Egy szezon után távozik Pochettino a Chelsea éléről

A londoni klub fiatalabb vezetőedzőt szeretne a helyére ültetni.


Közel napra pontosan egy éve, hogy kinevezték Mauricio Pochettinot az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea FC élére, azonban most elköszöntek tőle. A londoni kékek a hatodik helyen zártak a Premier League-ben, így a következő szezonban majd az Európa-konferencialigában indulhat a csapat, s ez a lejtmenet és gyenge szezon úgy fest, nem fért bele Todd Boehly tulajdonosnak és úgy döntött, nem az argentin mesterrel képzeli el a jövőt.

A Chelsea-nél az elmúlt három évben négy vezetőedző is megfordult, Thomas Tuchellel 2021-ben még BL-t nyert az együttes, majd kirúgták őt és Graham Potter váltotta, aztán ő a szezon második felét már nem élte meg, a helyére a csapat élére visszatérő Frank Lampard került, aki viszont csak átmeneti megoldás volt, majd érkezett Mauricio Pochettino, akinek egy idény jutott. Az 52 éves tréner a szezon során többször elmondta, hogy más átigazolási politikát kellene követnie a klubnak, több tapasztalt játékosra lenne szükség a rengeteg fiatal helyett és lehet, a vezetőség kiritzálása is jó okot szolgáltatott 'Poch' menesztésére.

Matt Law, a Daily Telegraph újságírója szerint a Chelsea egy fiatalabb vezetőedzőt szeretne a kispadon tudni. Nagy esély van Ruben Amorim érkezésére, aki második bajnoki címére vezette a Sportingot, de Roberto de Zerbi nevét is lehet hallani, aki pedig a Brightontól köszönt el az idény végén. Sőt, az sem kizárt, hogy a Bayern Münchentől lelépő Thomas Tuchel tér vissza a londoni kékek padjára.

(Borítókép: Chelsea FC)

Videók