Bruno Fernandes mesterhármassal indította a szezont

Gólokból nem volt hiány a Manchester United-Leeds United találkozón.


A Manchester United 5-1-re legyőzte vendégét, a Leeds Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság nyitófordulójának első, szombati találkozóján.

A manchesteriek az első perctől kezdve támadóan léptek fel, és a portugál Bruno Fernandes révén az első fél óra végén megszerezték a vezetést.

A fordulás után szinte azonnal egyenlített a Leeds Luke Ayling bombájával, de az MU Mason Greenwood, valamint Fernandes második találatával hat perccel később már kettővel vezetett. A portugál végül mesterhármasig jutott és Fred is eredményes volt.



A hazaiak - akiknél a hajrában bemutatkozott a nyáron szerződtetett Jadon Sancho - első három, valamint ötödik gólját a világbajnok Paul Pogba készítette elő, ezzel a hetedik olyan labdarúgó lett a Premier League történetében, aki egy találkozón legalább négy gólpasszt adott. A középpályás az előző idényben 26 találkozón összesen háromszor hozta kihagyhatatlan helyzetbe csapattársait.

A hazai együttes a mérkőzés előtt jelentette be, hogy lezárult a világbajnok francia védő Raphaël Varane átigazolása: a 79-szeres válogatott hátvéd négyéves szerződést írt alá a Vörös ördögökkel, amelynek szurkolói hatalmas tapssal köszöntötték az összecsapás előtt a pályára kisétáló játékost.

 

Premier League, 1. forduló:

Manchester United-Leeds United 5-1 (1-0)

később:
Burnley-Brighton 16.00
Chelsea-Crystal Palace 16.00
Everton-Southampton 16.00
Leicester City-Wolverhamptom Wanderers 16.00
Watford-Aston Villa 16.00
Norwich City-Liverpool FC 18.30

pénteken játszották:

Brentford-Arsenal 2-0 (1-0)

vasárnap játsszák:

Newcastle United-West Ham United 15.00
Tottenham Hotspur-Manchester City 17.30

Borítókép: Facebook.com/ManchesterUnited

Videók