"Borzalmas módon veszítettünk, de a történet ugyanaz"

Ralph Hasenhüttl csalódottan értékelt a súlyos kudarc után.


A Manchester United labdarúgócsapatát irányító Ole Gunnar Solksjaer tanítványainak kiváló formáját dicsérte a Southampton felett aratott 9-0-s keddi győzelem alkalmával, míg a másik oldalon Ralph Hasenhüttl vezetőedző fájdalmasnak nevezte a vereséget.

Hasenhüttl a Southampton trénereként másodszor maradt alul 9-0-ra a Premier League-ben, 2019 októberében hazai pályán, a Leicester Citytől kapott ki ugyanilyen arányban. Mindkét végeredmény rekordbeállítás a PL-ben, ezeket megelőzően az MU 1995-ben diadalmaskodott 9-0-ra az Ipswich Town felett.

"Ez most teljesen más helyzet, de nem mintha kevésbé fájna, éppen ellenkezőleg. Még jobban fáj, amikor másodszor kapsz ki ekkora különbséggel" - jelentette ki az osztrák szakember, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az együttes most teljesen másképp futballozik, mint 2019-ben, és eddig jó idényt futott.

"Borzalmas módon veszítettünk, de a történet ugyanaz: emberhátrány, csak éppen most kettő perc után. Ilyen kezdést követően 90 perc a Premier League-ben nagyon hosszú tud lenni" - mondta Hasenhüttl, és hangsúlyozta, nem tudott segíteni a csapatán, a kispadon nem ült olyan tapasztalt labdarúgó, akit ilyen helyzetben pályára tudott volna küldeni.

A meccsen a svájci utánpótlás-válogatott Alexandre Jankewitz a második percben piros lapot kapott, a Manchester United pedig a létszámfölényt kihasználva már a szünetben 4-0-ra vezetett, a fordulás után pedig további öt gólt szerzett. A sorozatban negyedik bajnoki vereségét elszenvedő Southampton aztán egy újabb kiállítás nyomán kilenc játékossal fejezte be a találkozót.

"Vártuk már a játékosoktól, hogy varázsoljanak egyet, és ezen a meccsen erre lehetőségük adódott. A magabiztosság egy dolog, de ez most a tökösségről és a szikráról, az X-faktorról szólt" - foglalta össze a történteket az összecsapás után Solskjaer, aki úgy látta, futballistái élvezték a játékot és többen is kiváló teljesítményt nyújtottak.

"Mindenkinél jobban tudjuk, hogy mennyit számít a gólkülönbség, mert mi már veszítettük el a bajnoki címet gólarány miatt" - emelte ki a norvég edző.

A Manchester United a hétvégi 23. fordulóban az Evertont fogadja szombaton, míg a Southampton a Newcastle United vendége lesz.

Borítókép: Matt Watson/Southampton FC via Getty Images

Videók