"Az MU-szurkolók meg fognak ölni" - Beckham tiszteletét fejezte ki Klopp iránt

Új időszámítás kezdődik a Liverpoolnál, ez pedig a Manchester United egyik legendás játékosát, David Beckhamet is szóra bírta.


Kilenc év után távozott Jürgen Klopp az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpooltól. A német edző mindent megnyert a csapattal, de úgy érezte, elfáradt, ezért elérkezettnek látta a búcsú idejét. Utódja majd a Feyenoordtól érkező Arne Slot lesz, akit hétfőn már be is jelentett a Liverpool. A vasárnap a bajnoki cím csatája mellett leginkább Jürgen Kloppról szólt, hiszen egy ikonikus alak hagyta el a Premier League-t, ez David Beckhamet, a Manchester United egykori klasszisát is arra bírta, hogy megossza gondolatait a német tréner távozásával kapcsolatban.

"MU-drukker vagyok, de imádtam Jürgent. A karaktere, a személyisége, nagyon sokat hozott ebbe a sportba. Néhány Manchester United szurkoló meg fog most ölni, de szomorú vagyok, hogy távozik a Liverpooltól, amit tett a klubért és a labdarúgásért, az egészen elképesztő és hihetetlen" - mondta Becks a Smartless podcastben.

Az Inter Miami tulajdonosa azt is leszögezte, biztosan nem fog náluk edőzsködni Klopp, ugyanins nincs annyi pénzük, hogy kifizessék a gázsiját.

(Borítókép: Tribuna)

Videók