Az Arsenal és a Manchester United is tárgyal a fiatal támadóval

A kanadai tehetség korábban már leszögezte, hogy szeretné magát kipróbálni a Premier League-ben.


A Manchester United és az Arsenal is kiszemelte magának a Gent kanadai tehetségét, Jonathan Davidet, és sajtóhírek szerint már mindkét fél tárgyalásokat folytat a játékos ügynökével.

Mindkét angol klub támadót keres, ugyanis Ole Gunnar Solskjaer együttese bár januárig megtartotta a kölcsönben szereplő Odion Ighalot, rá hosszútávon nem lehet alapozni és ezt tudják az angol gyárvárosban is. Míg az Arsenal Pierre-Emerick Aubameyang pótlására készülne fel, amennyiben a gaboni válogatott labdarúgó elhagyná a londoniakat a nyáron.

A belga HLN információi szerint mindkét angol klub megkezdte már a tárgyalásokat Jonathan David ügynökével, Nick Mavromarasszal. A lap úgy tudja, hogy a játékos szerződésében nem szerepel kivásárlási összeg, de a belgák 25 millió euró alatt nem válnának meg fiatal karmesterüktől.


(Kép: TF-Images/Getty Images)

A New Yorkban született kanadai válogatott labdarúgó ebben a szezonban 23 gólt szerzett 40 meccs alatt, többek között az AS Romának is betalált az Európa-ligában.

Azonban a nemzeti együttesben nyújtott teljesítménye ennél is lenyűgözőbb, ugyanis 12 tétmérkőzésen 11-szer volt eredményes.

David egyébként az egyik legolcsóbb fiatal támadónak számít az Európában játszó tehetségek között. Korábban az Ajax, az Everton, a Porto, a Bayern München és az Inter is élénken érdeklődött a futballista iránt.


(Kép: TF-Images/Getty Images)

A kanadai játékos a közelmúltban a Guardiannak adott nyilatkozatában elárulta, hogy egyelőre nem tervezi a klubváltását, ugyanis jól érzi magát jelenleg a Gentben, de leszögezte, hogy a jövőben szeretné magát kipróbálni a Premier League-ben.

"Nem igazán foglalkozok ezzel jelenleg. Most szinte minden meccs minden percét a pályán tölthetem, és ez segít a fejlődésemben. Jó döntést kell majd hoznom, és meg kell győződnöm arról, hogy elegendő időt fogok-e kapni, hogy tovább tudjak fejlődni. Nem akarok csak valahova eligazolni, ahol aztán majd koptathatom a kispadot, tehát helyesen kell majd döntenem."

"Szeretnék a világ egyik legjobb támadója lenni. Ez a célom. A Premier League a világ legjobb bajnoksága, szóval nyilvánvalóan szeretnék majd ott játszani a jövőben."


(Kép: Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images)

Mikel Artetának nagy szüksége lesz egy csatárra amennyiben Aubameyang távozik az Ágyúsoktól a nyáron. A 30 éves játékosnak ugyan egy év még hátra van a szerződéséből, de ha esetleg nem ír alá új megállapodást, akkor ez a nyár lehet az utolsó alkalom, hogy pénzzé tegyék őt.

Az Arsenal csatár-opciói jócskán leszűkülnek, amennyiben a gaboni gólvágó távozik az észak-londoni klubtól, ugyanis abban az esetben csupán Eddie Nketiah, Gabriel Martinelli és Alexandre Lacazette lesz bevethető.

Forrás: sportbible

Borítókép: ANP Sport via Getty Images

Videók