Arteta szerint Xhakának meg kell adni a bizonyítási lehetőséget

Az Arsenal új edzője szeretné megtartani játékosát.


Az Arsenalt két hete irányító Mikel Arteta szeretné megtartani svájci válogatott labdarúgóját, Granit Xhakát.

A december 20-án kinevezett spanyol szakember a Manchester United szerdai legyőzését követően úgy nyilatkozott, ha megadják a középpályásnak a bizonyítási lehetőséget, ő azt jó játékkal fogja meghálálni.

"A tulajdonságait és a hozzáállását is kedvelem, nagyszerű labdarúgóról van szó. Most is jól teljesített, sok labdát szerzett és jól játszotta meg azokat, végig koncentrált" - jelentette ki Xhakáról Arteta az MU elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

A 27 éves svájci labdarúgó jövője azután vált kérdésessé az Arsenalnál, hogy októberben, a Crystal Palace elleni bajnoki mérkőzésen a lecserélését követően addig hergelte a szurkolókat, amíg azok kifütyülték. Ezt követően az együttest akkor irányító Unai Emery megfosztotta játékosát a csapatkapitányi tisztségtől, és egy hónapig nem is játszatta.

Az Arsenal szerdán sorozatban négy nyeretlenül megvívott Premier League-összecsapás után tudott ismét nyerni, saját közönsége előtt október 6. óta először gyűjtötte be mindhárom bajnoki pontot. 

A mérkőzés összefoglaló videója:

WHAT A PERFORMANCE! | HIGHLIGHTS | Arsenal 2-0 Manchester United | Jan 1, 2020

We have our first win of the Mikel Arteta era thanks to a determined, energetic performance on New Year's Day. Nicolas Pepe fired us ahead with a first-time finish after Sead Kolasinac and Pierre-Emerick Aubameyang had cut Manchester United open down our left.

Xhaka egyébként nagyon pozitívan kezdte az évet, három hónapos kislányával és párjával közös fotót posztolt Facebook oldalán. A jókívánságai mellett azt írja, csodálatos éve volt, hiszen megszületett a kislánya, a fociban pedig volt fenn és lenn is, de biztos benne, hogy a most következő egy igazán különleges év lesz.

Granit Xhaka

I want to wish you and your families all the very best for 2020 For us, we will always look back on 2019 as an amazing year - the year our beautiful daughter was born On the football side, there...

Borítókép: Facebook/Xhaka

Videók