A Chevrolet lehet a kulcs Ronaldo visszatéréséhez

Az amerikai autógyárnál bizarr ötlettel álltak elő. Heti Top5: Ezt is sokan olvasták a Sport365 oldalán. Nr3


A Chevroletnál minden követ megmozgatnának, hogy visszacsábitsák Cristiano Ronaldót a Manchester Unitedhez, hiszen ez minden félnek egy gyümölcsöző üzlet lenne.

Az amerikai autógyár az angol együttes egyik legnagyobb támogatója, mezszponzorként már eddig is óriási összeget fizetett. Az Auto Esporte információi szerint azonban a Chevrolet vezérkara bizarr ötlettel állt elő, ugyanis szeretnék visszacsábítani Cristiano Ronaldót a klubhoz, ezért pedig minden követ megmozgatna.

Mint ismert, az ötszörös aranylabdás klasszis 2003 és 2009 közt erősítette a Vörös Ördögöket, a visszatéréséről pedig már korábban is pletykáltak.

Lapértesülések szerint a portugál klasszis horribilis fizetése nehezen kigazdálkodható a Juventus számára, így könnyen elképzelhető, hogy lemondanának róla, annak ellenére, hogy továbbra is csapata húzóembere. Éppen ezért Ronaldo egykori csapata a Chevrolet által szponzorálva csapna le a 35 éves labdarúgóra.


(Kép: Matthew Lewis/Getty Images)

Az autógyárral kötött megállapodás hét évre több mint 450 millió font bevételi forrást jelentett a Unitednek. Azonban ez az időszak cseppet sem volt virágzó. Sir Alex Ferguson távozása és a Chevy érkezése óta a klub finoman szólva is egy átjáróház lett a nagynevű játékosok és edzők számára. Többek között Depay, Di María, Falcao és Alexis Sánchez sem tudta megvetni a lábát az Old Traffordon, a szebb napokat is megélt manchesteri klub kissé pazarlóan gazdálkodott az elmúlt években. Ettől függetlenül a klub bevételei töretlenül növekednek, aminek úgy tűnik, a hagyományaikhoz képest sikertelen időszak sem szab határt.

A Chevrolet és a United a közelmúltban újabb hat hónappal meghosszabbították szponzori megállapodásukat, az amerikai autó óriás pedig azon munkálkodik, hogy ez az együttműködés még sikeresebb legyen, és a Manchester United vagyona tovább gyarapodjon. Éppen ezért a Chevrolet vezérkara egy olyan sztárra figyelt fel, aki ezt mindenképpen tudná garantálni.


(Kép: Visionhaus/Getty Images)

Kétségtelen, hogy ha sikerülne Ronaldót megszereznie az angol rekordbajnoknak, akkor jelentős mez- és jegyeladási bevételre lehetne számítani. Ronaldo a legutóbbi átigazolásakor is bizonyította, hogy minden pénzt megér, elég csak arra gondolni, hogy mielőtt megállapodtak a felek, a Juventus részvényei az olasz tőzsdén négy hónapos mélyponton voltak, majd a portugál érkezésével a torinói klub részvényei hirtelen 30 százalékkal emelkedtek. Ed Woodward és az Chevrolet vezérkara hasonlóan pozitív eredményben bízik.

Minden esetre az biztosra vehető, hogy nem a 35 éves klasszis átutalási díja helyett inkább csak a borsos fizetése miatt kell aggódnia a Unitednek. Ronaldo heti 365 ezer fontot tesz zsebre a Juvénál, és nyilvánvaló, hogy ennél kevesebbel aligha fogja beérni amennyiben búcsút int az „Öreg Hölgynek”.


(Kép: Mattia Ozbot/Soccrates/Getty Images)

Itt jöhet képbe a Chevrolet, amely Ronaldo csillagászati fizetésében nyújtana segítséget a Unitednek.

Forrás: Sportbible

Kép: Getty Images

Videók