A Celtichez igazolt az angol válogatott kapus

Joe Hart három évre írt alá.


A Tottenham Hotspurtől a skót Celtic csapatához szerződött az angol labdarúgó-válogatott korábbi kapusa, Joe Hart.

A 34 éves hálóőr átigazolását a két klub kedden jelentette be. Hart három évre írt alá, és bár hivatalos adat nincs, a brit sportsajtó úgy tudja, hogy a kapus - akinek egy év még hátra volt a megállapodásából - egymillió fontért került át a glasgow-i csapathoz.

Távozásának közvetlen előzménye az, hogy a Tottenham a múlt hónapban első számú kapusa, Hugo Lloris potenciális cseréjeként leszerződtette Pierluigi Gollinit az Atalantától.
Hart, aki tavaly augusztusban csatlakozott a londoniakhoz, valamennyi sorozatot figyelembe véve összesen csak tíz alkalommal kapott lehetőséget a Spursnél. Az angol válogatottban 2008 és 2017 között 75 mérkőzésen lépett pályára.

A Manchester City színeiben a bajnokságot és a Ligakupát kétszer, az FA Kupát egyszer nyerte meg, a Premier League legjobb kapusának pedig négyszer választották meg. A 2016-ben érkezett Josep Guardiola vezetőedző azonban nem számított rá, így azóta megfordult a West Ham United, a Torino FC és a Burnley együttesében is.

A Celtic a skót bajnokság legutóbbi szezonjában - 25 pontos hátránnyal az örök rivális Rangers FC mögött - ezüstérmesként végzett.

Borítókép: Facebook.com/ Joe Hart 

Videók