Angol fociNemzetközi labdarúgás

Nemzetek Ligája: a szövetségi kapitány kimondta, mi a terve a Pool sztárjával

Kép forrása: Mike Hewitt/Getty Images

Ismét teljesen egészséges, így komoly szerep hárulhat rá a svéd válogatott következő Nemzetek Ligája-mérkőzésein.

Graham Potter szövetségi kapitány nem tervezi pihentetni a Liverpool friss igazolását, aki akár mind a négy NL-találkozón kezdőként léphet pályára.

Hogy kezdhet-e minden mérkőzésen? Akár igen, de arra nincs esély, hogy mindet végigjátssza.

– mondta Potter, aki hozzátette: minden alkalommal a lehető legerősebb összeállítást szeretné pályára küldeni, és nem fog a rotáció kedvéért változtatni a kezdőcsapaton.

Svédország ezen a héten Románia és Lengyelország ellen lép pályára, októberben pedig Bosznia-Hercegovina, majd ismét Románia következik a Nemzetek Ligájában.

A szakember azt is elárulta, hogy a Liverpool részéről nem érkezett kérés Isak játékidejének korlátozására.

Ez különösen érdekes a Newcastle-től tavaly 125 millió fontért szerződtetett csatár közelmúltját figyelembe véve, hiszen a klubváltás előtt kihagyta a felkészülést, majd az előző idényben sérülések is hátráltatták.

A svéd támadó csak nemrég nyerte vissza korábbi formáját, Potter azonban már számít rá a következő időszakban.

Isak számára így mozgalmas válogatott időszak következhet, amely egyben újabb lehetőséget kínál arra, hogy a Liverpoolban is lendületet vegyen az új fejezet. A svédek kapitánya mindenesetre nem akarja túlzottan óvni legfontosabb támadóját.