Németh Nándor egy századra volt a bronztól, negyedik lett 100 gyorson
Kós Hubert a legjobb idővel jutott döntőbe 200 méter háton.
A BVSC 24 éves kiválósága, aki februárban Dohában a szám történetének első magyar világbajnoki dobogósaként lett harmadik, fokozatosan lépdelt előre időeredményeivel eddig, a keddi előfutamban 47.93 másodperccel a negyedik, a középdöntőben 47.61-gyel harmadik helyen ment tovább, ennek köszönhetően a felnőtt karrierje során világversenyen az eddigi legjobb rajtpozícióból, a 3-as pályáról ugorhatott medencébe, ami a „királyszámban” sokat számít.
Németh előzetesen úgy tippelte, az úszóversenyek egyik legszorosabb döntője lehet a finálé, amely a szerdai program utolsó „műsora” volt. A rajtot a magyar úszó a románok szupersztárja, a 200-on már győztes David Popovici, illetve a világcsúcstartó kínai Pan Csan-lö között várta, a táv felénél 22.90-cel ötödik volt – ez lassabb mint a középfutamban (22.71) -, azonban a hajrá szenzációs volt, és végül egyetlen századdal lemaradva a bronzérmes Popovicitól 47.50-nel csapott célba. Az ezüstérmes ausztrál Kyle Charmers is csupán két századdal előzte meg.
A számot a kínai 46.40 másodperces világcsúccsal nyert, ez volt az első világrekord úszásban a párizsi olimpián.
Kós Hubert a legjobb idővel döntős 200 háton
Kós Hubert 200 méter háton a legjobb idővel jutott döntőbe, Telegdy Ádám viszont a 13. helyen befejezte szereplését a párizsi olimpia úszóversenyeinek ötödik, szerdai napján.
Az Egyesült Államokban a legendás Bob Bowman irányításával készülő Kós tavaly Fukuokában világbajnoki címet nyert, az ottani idejének (1:54.14) köszönhetően az első volt az olimpiai nevezési rangsorban, míg a három éve Tokióban ötödik Telegdy az áprilisi országos bajnokságon úszott egyéni csúcsával (1:55.57) tizedik ezen a listán.
Az előfutamból Kós a negyedik (1:57.01), Telegdy az utolsó, azaz 16. idővel (1:57.98) lépett tovább, így mindketten a második középdöntőben ugrottak medencébe. Kós magabiztos versenyzéssel nyerte a futamot, 1:55.96 perccel összesítésben az első lett, honfitársa, 1:57.58-cal a 13. helyen zárt.
A szám döntőjét csütörtökön 20.38 órakor rendezik.
Kapás Boglárka búcsúzott az olimpiától
Kapás Boglárka nem jutott döntőbe 200 méter pillangón a párizsi olimpia úszóversenyeinek szerdai napján.
Az ötödik, egyben utolsó olimpiáján szereplő, 2019-ben ebben a számban világbajnok magyar versenyző, aki néhány napja lázas volt, a tizedik idővel (2:09.28) várta a középdöntőt, melyben ugyan 2:09.23 perces idejével javított, azonban ez is csak a 14. helyre volt elég összesítésben.
„Amire igazán készültem, az olimpia, abból ez volt most az utolsó. Szerettem volna mindenféle teher nélkül úszni, ez sikerült, kiúsztam magam, mindent benne hagytam ebben a maiban. Azt már a délelőtti előfutamok után azért sejtettem, hogy a döntő nem lesz meg” – nyilatkozta a 31 éves olimpiai bronzérmes úszó, aki a szezon végén a budapesti rövidpályás világbajnokság után befejezi pályafutását.