Nemzetközi labdarúgás

"Nem vagyok benne biztos, hogy pszichikailag fel tudom készíteni a csapatot"

A lemondást fontolgatja Valerij Karpin, az orosz labdarúgó-válogatott júliusban kinevezett szövetségi kapitánya.

Az oroszok vasárnap a középhátvéd Fjodor Kudrjasov öngóljával 1-0-ra kikaptak Horvátország vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában. Győzelemmel vagy döntetlennel az orosz csapat megnyerte volna csoportját, és kijut a jövő évi, katari világbajnokságra, így viszont pótselejtezőt kell játszania.

Karpin elmondta, igazságosnak tartja a hazai sikert, és elsősorban nem a végeredmény, hanem csapata támadásban nyújtott játéka miatt csalódott. Hangsúlyozta: a rájátszásban még nagyobb nyomás nehezedik majd az oroszokra.

"Mit tehetek négy hónap, vagy egy, esetleg két év alatt? Nem tudom. Nem vagyok benne biztos, hogy pszichikailag fel tudom készíteni a csapatot a rájátszásra, abból ítélve, amit vasárnap láttam. Szóval azt mondom, még gondolkodom"
– mondta egy interjúban a hazatérésük után.

A nyáron kinevezett edzőnek ez volt az első veresége a válogatott kispadján, az újságírók és a szurkolók azonban már eddig is egyöntetűen kritizálták csapat gyenge játékát. Többen a kiváló csatárt, Artyom Dzjubát hiányolják, aki rossz viszonyban van Karpinnal, ezért nem játszott az elmúlt meccseken.

A kapitány elmondta, egy héten belül bejelenti döntését.

"Nem biztos, hogy én leszek az edző a rájátszásban. Tegyük fel, hogy a szerződésem ellenére nem akarom folytatni. Erőszakkal fognak itt tartani?" – tette fel a költői kérdést.

Az orosz szövetség korábban azt közölte, automatikusan meghosszabbíthatja a tréner szerződését, ha csapata az első vagy a második helyen végez a H csoportban.

Borítókép: Twitter.com/European Qualifiers