Úszás

Nem úszta meg a háromszoros olimpiai bajnok

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) bűnösnek találta a doppingvétséget elkövető háromszoros olimpiai bajnok úszót, Szun Jangot, és nyolc évre eltiltotta a kínai versenyzőt.

A 28 éves sportolót 2018 szeptemberében szerették volna ellenőrizni, de ő utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA eltiltását azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanakkor a CAS-hoz fordult az ügyben, amely most megbüntette az úszót.

Sport365.hu – Megúszhatja? Lehet, hogy mégis indulhat Tokióban az olimpiai bajnok úszó?

Borítókép: Emmanuel Wong/Getty Images