Egyéb sportok

Nem tört meg a vereségtől a női curling csapat

Délelőtti veresége után, szombat esti második mérkőzésén a finnek 10-5-ös legyőzésével javított a magyar női csapat a svédországi Helsingborgban zajló curling Európa-bajnokság nyitónapján.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a B divíziós, azaz második vonalbeli összecsapáson a negyedik endig fej fej mellett haladtak az együttesek, de a hetedik endtől már csak a Palancsa Dorottya vezette magyarok csináltak pontot.

""
A második mérkőzés már jobban ment, nyertek a magyarok.

Fotó: curling.hu

A nőknél a tízcsapatos másodosztályból az első négy játszhat az elődöntőben, melynek győztesei jutnak fel az élvonalba.

A férfiaknál, ahol a magyarok győzelemmel rajtoltak, két nyolcas csoportban zajlanak a B divíziós küzdelmek, az elsők rögtön a négy közé jutnak, míg a másodikok és harmadikok egymással keresztbe játszanak az elődöntőbe kerülésért, majd a finalisták lépnek az divízióba.

Eredmények:

nők:
Magyarország-Finnország 10-5

korábban:
Fehéroroszország-Magyarország 9-7 – extra enddel

férfiak:
Magyarország-Szlovákia 9-5

Borítókép: curling.hu