Nemzetközi labdarúgás

Nem tartott sokáig Eusebio Di Francesco veronai regnálása

Az olasz élvonalbeli Hellas Verona labdarúgócsapata menesztette Eusebio Di Francesco vezetőedzőt, utódja a horvát Igor Tudor lett.

A klub kedden közölte, hogy a hétfői, 1-0-s bolognai vereséget követően azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól az 52 éves olasz szakembert.
Di Francesco – aki a 2017/18-as idényben a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutott az AS Romával – a nyáron vette át Ivan Juric helyét az előző idényben tizedik helyezett együttes kispadján.

Új csapatával azonban rendkívül gyengén kezdte a bajnoki idényt: a Bologna előtt otthon kapott ki a Sassuolótól (2-3), valamint a címvédő Internazionalétól (1-3). Római elbocsátását követően Di Francesco a veronaihoz hasonlóan a Sampdoriánál és a Cagliarinál sem tudott teljes szezont lehúzni.

Utódja Veronában a horvát Igor Tudor lett, aki az előző idényben Andrea Pirlo munkáját segítette a Juventusnál. A játékosként világbajnoki bronzérmes védő edzőként már a Hajduk Split, a PAOK Szaloniki, a Karabükspor, a Galatasaray és az Udinese együttesét is irányította, illetve hazája válogatottjának másodedzőjeként is tevékenykedett. Új szerződése az idény végéig szól.

 

 

Borítókép:GettyImages