Nem találnák ki, hogy statisztikailag melyik a legjobb európai csapat az idén
Pedig a megszerezett pontok alapján bizony az AS Roma a legjobb csapat az öt európai topliga csapatai közül.
Claudio Ranieri As Romája ugyanis 26 pontot gyűjtött 2025 első 10 bajnokiján. Többet, mint bármely más csapat Európa legjobb öt bajnokságában.
Az olasz tréner novemberben vette át a Farkasokat, amikor kinevezték Ivan Juric helyére. Az volt az év negyedik edzőváltása Rómában. Igaz a szezonban csak a harmadik.
Ugyan Ranieri újabb korszaka nehezen indult, de 2025 eddig sikertörténet.
Amióta Ranieri visszatért a Stadio Olimpicóba, as AS Roma egyre feljebb kapaszkodik a tabellán. 16 bajnoki meccsen 33 pontot szerzett, ami átlagosan 2,06 pontot jelent.
Ranieri-effektus pedig a kontinensen is példátlan. Hiszen 2025-ben statisztikailag az AS Roma Európa legjobb csapata.
A Ranieri-csapat a naptári évben még veretlen a Serie A-ban. De Európa öt legjobb bajnokságában egyetlen csapat sem szerzett több pontot bajnoki meccseken 2025 január 1 óta.
A Roma idén 10 bajnoki mérkőzésen 26 pontot gyűjtött.
Összehasonlításként a PSG, a Bayern München és a Liverpool 25-öt. A PSG kilenc bajnoki mérkőzést játszott idén, míg a Bayern 10-et, a Liverpool pedig 11-et.
A top 10-be még két francia, három olasz és egy német gárda fért be.
A Strasbourg 10 meccsen 23 pont szerzett. Aztán következik az OGC Nice 10 meccsen 22 ponttal, a Bologna 11 meccsen 22 ponttal, a Bayer Leverkusen 10 meccsen 21 ponttal, az Inter 11 meccsen 21 ponttal és végül a zárja sort Juventus 20 ponttal 10 meccsen.
De ami a legfontosabb az AS Roma szurkolóknak, hogy Ranierivel a csapat már a nemzetközi kupaindulást érő helyek közelében van.
Azt se feledjük, hogy még az Európa-liga nyolcaddöntőjében is megvan az esélye a továbbjutásra.