Küzdősportok

Nem sikerült a kvótaszerzés Verébnek

Veréb István második vigaszági mérkőzését elveszítette vasárnap, így nem léphet szőnyegre a harmadik helyért, és kvótát sem sikerült szereznie a szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájában a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.

Az idén 92 kilogrammban Európa-bajnoki bronzérmes szombathelyi sportoló szombaton előbb nagy csatában verte ukrán riválisát, majd tussal kikapott az iráni Hasszán Jazdanitól, aki viszont a fináléig menetelt, így a vigaszágra segítette őt. A vb utolsó napján Veréb első meccsén simán, 10-2-re verte a londoni játékok ezüstérmesét, a Puerto Ricó-i Jaime Espinalt. A bronzmérkőzésért és a tokiói indulási jogért viszont a súlycsoport egyik legjobbját, a tavalyi Eb-győztes orosz Artur Najfonovot kellett volna legyőznie – mindössze 20 perc pihenő után -, amire nem volt ezúttal esélye.

""
A magyarok számára véget ért a birkózó világbajnokság.

Fotó: Facebook.com/MagyarBirkózóSzövetség

A mérkőzés már az elején rosszul alakult magyar szempontból, a lényegesen pihentebb Najfonov ugyanis egy perc után kivette ellenfele lábát, és mögé került (0-2). A folytatásban is az orosz volt a kezdeményezőbb, és még a második percben kitolta Verébet, majd nem sokkal ezután derékra támadott eredményesen (0-5).

A sorozatos orosz akciók ellenére Veréb Istvánnak is volt több biztató karberántásos kísérlete, és ezek egyikéből szépítenie is sikerült, miután szőnyegen kívülre terelte Najfonovot (1-5).

A különbség nagy volt, ám a meccs ekkor még nem dőlt el, arra az ötödik perc elejéig kellett várni, amikor egy összekapaszkodásnál a magyar szabadfogású dobni próbált, ám riválisa belefogott, és a hátára vágta őt (9-1). Még több mint másfél perc volt ekkor hátra, de szinte lehetetlennek tűnt a magyar fordítás. Ez nem is sikerült, sőt, Najfonov egy szép levitellel 11-1-es technikai tussal lezárta a mérkőzést.

"Az orosz nagyon jó birkózó, ellene csak tökéletes formában van esélyem. A második menetben négypontost akartam dobni, úgy éreztem, jól meg is volt, de bele tudott fogni, sajnálom. Összességében mégis elégedett vagyok a teljesítményemmel. A sorsolással nem volt sajnos szerencsém, a mostani formámban szerintem a kategóriából az iránin és az oroszon kívül bárkit le tudtam volna győzni, de mindkettővel összekerültem" – nyilatkozta az MTI-nek Veréb István, hozzátéve, elszántan készül a továbbiakban is, és úgy érzi, képes lesz kivívni az olimpiai szereplés jogát jövőre.

""
Négy magyar versenyzőnek sikerült a kvótaszerzés.

Fotó: Facebook.com/MagyarBirkózóSzövetség

Ezzel a magyarok számára befejeződött a világbajnokság, amelyen négy érmet és négy tokiói kvótát szerzett a küldöttség.

Kötöttfogásban Lőrincz Tamás (77 kg) arany-, öccse, Viktor (87 kg) ezüst-, Korpási Bálint (72 kg) pedig bronzérmet nyert, szabadfogásban Muszukajev Iszmail (65 kg) állhatott fel a dobogó alsó fokára, a nőknél pedig Sastin Marianna (62 kg) az ötödik helyen zárt. A Lőrincz testvérek, illetve Muszukajev és Sastin az olimpiai indulási jogot is kiharcolta.

Borítókép: Facebook.com/MagyarBirkózóSzövetség