Nem sikerült a bravúr az Eb-selejtezőn
A magyar férfi futsalválogatott szerdán kiélezett összecsapáson 5-4-re kikapott a szlovénoktól a második Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, Ljubljanában.
Az első félidőben Pál Patrik és Rutai Balázs előtt is adódott komoly lehetőség, azonban ezt egyikőjük sem tudta gólra váltani.
A kilencedik percben egy oldalberúgást követően megszerezte a vezetést a szlovén együttes, majd kevesebb, mint fél perccel később megduplázták az előnyt.
A folytatásban Rutai duplájával ugyan egyenlített Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese, ám az első felvonás hajrájához közeledve ismét a szlovének kerültek előnybe (3-2).
A fordulás után nem a magyarok elképzelései szerint alakult a találkozó, mivel a 28. és a 29. percben is betalált a vendéglátó. Ezt követően már csak a szépítésre futotta az erőből: előbb Rábl János rúgott messziről a bal alsó sarokba (5-3).
Két perccel a végső dudaszó előtt pedig Szalmás Zoltán volt eredményes. A hátralévő időben a magyar csapat ugyan ostrom alá vette a szlovén kaput, de nem sikerült pontot mentenie.
A nemzeti csapat az első fordulóban 5-0-ra legyőzte a montenegróiakat, legközelebb pedig március 7-én a norvégok ellen lép pályára.
A csoport másik, hétfői mérkőzésén a skandinávok 1-0-ra nyertek Montenegró ellen.
A selejtezők áprilisig tartanak. A négyesből az első helyezett biztosítja a helyét a Lettországban és Litvániában sorra kerülő 2026-os kontinenstornán, míg a második helyezett pótselejtezőn harcolhatja ki az Eb-részvételt.
Eb-selejtező, 2. forduló:
Szlovénia-Magyarország 5-4 (3-2)
a magyar csapat gólszerzői: Rutai (11., 11.), Rábl (36.), Szalmás (38.)
A csoport állása: 1. Szlovénia 6, 2. Magyarország 3 pont (9-5), 3. Norvégia 3 (2-2), 4. Montenegró 0