Tenisz

Nem rendezik meg a hongkongi tenisztornát

A hónapok óta tartó tüntetések miatt elmarad az októberre tervezett női keménypályás tenisztorna Hongkongban.
Az eseményre október 7-től került volna sor, ám a rendezők pénteken közölték, a női sorozatot szervező WTA-val egyeztetve a halasztás mellett döntöttek.
Egyben tudatták, hogy új időpontot próbálnak találni a versenynek, amely 2014 óta működik a jelenlegi formájában, címvédője pedig az ukrán Dayana Yastremska.
 
""
Dayana Yastremska győzelmével ért véget a 2018-as hongkongi tenisztorna. Idén azonban nem rendezik meg a versenyt.
Fotó: Mai Shangmin/China News Service/Visual China Group via Getty Images
 
Hongkongban az immár harmadik hónapja tartó tömegtüntetéseket egy törvénytervezet váltotta ki, amelynek értelmében bűnügyi eljárás esetén gyanúsítottakat adhattak volna ki Kínának.
Bár Carrie Lam hongkongi kormányzó múlt szerdán bejelentette a törvénytervezet visszavonását, a tiltakozók szerint ez "túl későn" jött, és már "túl kevésnek" számít.
 
""
Hongkongban nyáron kezdődtek el a tüntetések azokkal az intézkedésekkel szemben, amelyeket Peking hozott.
Fotó: Chris McGrath/Getty Images
 
Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez.
Az elmúlt években azonban sok hongkongi aggodalommal figyeli, ahogyan Peking egyre jobban növeli befolyását a városban, egyúttal csorbítja lakóinak szabadságjogait.
 
""
Amikor a politika újra és újra beleszól a mindennapi életbe, akkor a sportolók esetén a testi épség számít.
Ennek következményeként egyetlen mérkőzést sem rendeznek meg az idei hongkongi tenisztornán.
Fotó: Anthony Kwan/Getty Images