Egyéb sportok

Nem lesz sárga trikós a Tour pénteki szakaszán

""

Az Abbeville és Le Havre közötti 191,5 kilométeres csütörtöki etapon mindhárom kisebb hegyi hajrát a sokáig élen haladó háromtagú szökevénycsoport egyik tagja, az eritreai Daniel Teklehaimanot nyerte meg, aki így megszerezte a hegyi pontversenyben élen állónak járó pöttyös trikót.

A főmezőny pár kilométerrel a cél előtt utolérte a szökevényeket, így megindult a harc a szakaszgyőzelemért: ezer méterre a befutótól Stybar kiváló ütemben váltott ritmust, ennek köszönhetően ő haladt át elsőként a célvonalon.
 
Az etapsikernél is nagyobb izgalmat okozott, hogy egy kilométerre a céltól Tony Martin elesett és magával rántotta többek között az olasz címvédőt, Vincenzo Nibalit is. Utóbbi látszólag megúszta a bukást komolyabb sérülés nélkül, de előbbi nem, őt ugyanis csapattársai segítették a célba. Mivel közvetlenül a befutó előtt történt a baleset, így időhátrányt egyikük sem kapott, azaz Martin megőrizte éllovas pozícióját, de könnyen lehet, hogy kulcscsonttörést szenvedett. Ha pénteken nem áll rajthoz, úgy a Tour két évvel ezelőtti bajnoka, a Martin mögött második Chris Froome öltheti magára ismét a sárga trikót.
 
A legfrissebb hírek szerint Martinnak eltört a kulcscsontja, így biztossá vált, hogy nem állhat rajthoz a pénteki szakasznál. Chris Froome-ot illeti meg a sárga trikó viselésének a joga, de a brit úgy döntött, hogy mivel nem versenyben szerezte meg, így annak ellenére sem veszi fel, hogy ő az új összetett éllovas.
 
Eredmények, 6. szakasz, Abbeville-Le Havre, 191,5 km:
1. Zdenek Stybar (cseh, Etixx – Quick-Step) 4:53:46 óra
2. Peter Sagan (szlovák, Tinkoff-Saxo) 2 mp hátrány
3. Bryan Coquard (francia, Europcar) azonos idővel
 
Az összetett élcsoportja:
1. Tony Martin (német, Etixx – Quick-Step) 22:13:12 óra
2. Chris Froome (brit, Sky) 12 mp hátrány
3. Tejay van Garderen (amerikai, BMC Racing) 25 mp h.
 
Pénteken a Livarot és Fougeres közötti 190,5 kilométeres etap vár a mezőnyre.