Tenisz

Nem lesz ötödik meccs a Davis Kupában

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) szerdai bejelentése szerint az új szabály már ezen a hétvégén, a Világcsoport első fordulós összecsapásain életbe lép.

Az elv az, hogy ha valamelyik együttes a vasárnapi első egyes mérkőzés után megszerzi a végső a győzelmet – és a találkozó legalább négyszettes volt -, a két kapitány megegyezhet az utolsó, immár tétnélküli meccs törléséről. Amennyiben azonban az egyik fél már szombaton győzelmet érően elhúz, azaz 3-0-s előnyre tesz szert, vasárnap akkor is le kell játszani a fennmaradó két egyes mérkőzést.

Mindenképpen megrendezik az ötödik összecsapást akkor is, ha a negyedik három játszmában dől el.