Kézilabda

Nem lesz könnyű dolga a magyar női kézilabda-válogatottnak az Eb-n

A magyar női kézilabda-válogatott a címvédő és világbajnok Norvégiával, továbbá Horvátországgal és Svájccal került azonos csoportba a novemberi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság csütörtöki sorsolásán.

Az már a Ljubljanában megtartott sorsolás előtt biztos volt, hogy a magyarok a szlovén fővárosban, az A csoportban szerepelnek majd, és nem találkoznak a november 4. és 20. között sorra kerülő torna három házigazdájával, Szlovéniával, Észak-Macedóniával és Montenegróval.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány csapata a második kalapban szerepelt, a norvégokat az elsőből, az előző kontinenstornán bronzérmes horvátokat a harmadikból, a nagy nemzetközi tornán újonc svájciakat pedig a negyedikből kapta.

Ez lesz a 15. női Európa-bajnokság, de az utolsó, amelyet 16 csapattal rendeznek. A magyar válogatott minden alkalommal ott volt a mezőnyben, legjobb eredménye a 2000-es aranyérem, a legrosszabb pedig a 2016-os 12. helyezés.

A csoportkörben a magyar együttes november 4-én, 6-án és 8-án lép pályára. Az első három jut tovább a középdöntőbe, ahol a B csoport első három helyezettjével játszana a magyar válogatott. Ezt a kört november 10-16. között rendezik, ugyancsak Ljubljanában. Onnan az első kettő kerül az elődöntőbe.

A győztes kijut a 2024-es párizsi olimpiára, az Eb-ről további két együttes – a 2023-as világbajnokság eredményétől függően – szerepelhet a 2024-es ötkarikás selejtezőn.

"A csoportunk rendben van, de az águnk nagyon erős. Három skandináv csapat és egy rendező, biztosan nem lesz egyszerű" – nyilatkozta a Kossuth Rádióban a kapitány. Golovin hozzátette, elemezni fogják az ellenfeleket, hogy minél jobb eredményt érjenek el a tornán.

Megjegyezte, Svájcot egyáltalán nem ismerik, mert ez lesz az első világverseny, amin részt vesz, ennek ellenére szerencsésnek tartja, hogy Svájccal kezdenek, mert fel tudnak készülni a horvátokra.

"Nem hiszem, hogy komoly erőt képviselnek és gondunk lehet ellenük" – vélekedett Golovin a svájciakról.

Mint mondta, a szövetség illetékeseivel egyelőre nem fogalmazták meg a konkrét elvárást, de a céljuk az olimpiai kvalifikáció, és bár úgy tűnik számára, hogy "nem lesz olyan egyszerű" az Európa-bajnokságról kijutni Párizsba, mindent megtesznek, hogy az első lehetőséget kihasználják.

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása:
A csoport (Ljubljana):
Norvégia, MAGYARORSZÁG, Horvátország, Svájc

B csoport (Celje):
Dánia, Svédország, Szlovénia, Szerbia,

C csoport (Szkopje):
Franciaország, Hollandia, Észak-Macedónia, Románia

D csoport (Podgorica):
Lengyelország, Montenegró, Németország, Spanyolország

Borítókép: MKSZ/Kovács Anikó