Nem lehet megállítani a Boston Celtics-et
A tegnapi New York Knicks elleni győzelmet követően újabb rangadót nyert meg a Boston Celtics, ezúttal az Atlanta Hawks hódolt be. A rekordbajnok a mérkőzés első két negyedében még nem találta a meccs ritmusát, ugyanis az első 12 percet ugyan két ponttal megnyerte de a játék képe alapján akár az Atlanta is vezethetett volna amit a következő játékrészben meg is valósított, igaz csak egy pontot vert a Celtics-re. Az utolsó két harmadban már egyértelműen a Boston akarata érvényesült. A harmadik játékrészt öt, míg az utolsó tizenkét percet hat ponttal nyerte meg a Celtics. Mai győzelmével már sorozatban 12. sikerét aratta. Hasonló széria utoljára 2009. január 11-február 3. között volt. A negatív mérleggel álló csapatok rangadóját a New Jersey Nets (7-19) nyerte meg a Washington Wizards (6-18) ellen. A mérkőzés már az első két negyedben eldőlt, ugyanis 17 pontos előnyre tett szert a hazai csapat, amit a Wizards képtelen volt ledolgozni pedig a harmadik játékrészt 10 egységgel nyerte meg, de ez is kevésnek bizonyult. Érdekesség, hogy a New Jersey egymást követő nyolc vereség után nyert ismét, míg a Washington továbbra sem nyert idegenben (0-13) mérkőzést.
Eredmények:
Boston Celtics – Atlanta Hawks 102-90
New Jersey Nets – Washington Wizards 97-89