Futball hírekNemzetközi labdarúgás

„Nem látom, merre tartunk” – a vb-rendező legendája nekiment a szövetségi kapitánynak

Kép forrása: John Dorton/ISI Photos/USSF/Getty Images

Landon Donovan élesen bírálta az amerikai nemzeti együttest, miután 2-0-s vereséget szenvedett a szintén világbajnoki résztvevő Dél-Koreától szombaton.

Az USMNT nem játszott rosszul, sőt. Jóval több helyzetet dolgozott ki ázsiai riválisától, ám Szonék két első félidős találattal mégis simán nyertek a harrisoni Red Bull Arénában.

Az Egyesült Államok korábbi elismert és legendás támadója, Landon Donovan súlyos kételyeit fogalmazta meg a vereséget követően.

A két világbajnokságot is megjárt amerikai ikon szerint ez az újabb kudarc illeszkedik abba a sorozatba, amely komoly aggodalomra ad okot az osztott rendezésű 2026-os FIFA-torna előtt.

„Néhány nagyon érdekes döntés, főleg a kezdőt illetően. Összességében sajnos egyáltalán nem bizakodhatunk a vb előtt.”

Donovan kiemelte, a válogatott rendre komoly bajban találja magát, amikor erősebb ellenfelekkel mérkőzik, és nem mutatja azt a versenyképességet, amely elengedhetetlen lenne a világelithez.

Bár korábban támogatta Mauricio Pochettino munkáját, most úgy érzi, a dél-koreaiak elleni fiaskó újabb intő jel, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

„Bőven akad még lehetőség megoldani a kialakult helyzetet. Egy japánok elleni kiemelkedő teljesítmény (a jenkik magyar idő szerint szeptember 10-én fogadják Kubóékat – a szerk.) visszahozhatja a hitünket és újra a helyes irányba terelheti a csapatot” – vélekedett.