Magyar foci

Nem kapott ki ősszel a Pápa II csapata az NB III-ban

Teljesen kiegyenlített játékot hozott az első félidő, bár a pápaiak előtt adódott több lehetőség. A második félidőt is a Lombard II irányította, és három hatalmas helyzetet is kihagyott. A hazaiak szabadrúgásból értek el két kapufát.
A 89. percben eldőlt a mérkőzés: Somogyi szögletét Dlusztus fejelte a kapuba (0-1). Ezzel a győzelemmel a Lombard Pápa II már biztosan őszi első.

Nagy Mihály: – Ellenfelünk gyors, jó futballt játszott, amit az első félidőben nehezen tudtunk megoldani. A második félidőben végig fölényben játszottunk, óriási helyzeteket hibáztunk el és annak ellenére, hogy két kapufát ért el az ellenfelünk, teljesen megérdemelten győztünk.

Haladás II – Lombard Pápa II 0-1 (0-0)

Haladás II: Mursits – Jagodics, Lengyel, Nagy Z., Bodó, Szeles, Iszlai, László, Lenkó, Füredi, Rácz (Czafit, 88.)
Lombard Pápa II: Kovács – Domján, Dlusztus, Karácsony, Borsos – Peric (Megyesi P., 82.), Fűzfa, Kaszás (Kiss R., a szünetben) – Csepregi, Somogyi, Bali (Germán, 65.)
Gólszerző:  Dlusztus (89.)
 

(lombardfcpapa.hu, Fotó: sportkronika.eu)