Kézilabda

Nem jutott csoportkörbe a Debrecen

A Debrecen 31-30-ra kikapott a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK otthonában a női kézilabda Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, így nem jutott a csoportkörbe.

A DVSC koronavírusos megbetegedések miatt 56 nap után játszott ismét mérkőzést. Mivel a múlt héten nem tudott elutazni Törökországba, elveszítette a hazai visszavágó lehetőségét, és a továbbjutásról ez az egy mérkőzés döntött.

Eredmény, selejtező, 3. forduló:
Kastamonu Belediyesi GSK (török)-DVSC Schaeffler 31-30 (15-14)

Az előző idényben csoportkörös Debrecen jól kezdte a meccset, hatékony védekezésére alapozva a nyolcadik percben 5-3-ra vezetett. Ezt követően a magyar együttes több támadást is elrontott, így a törökök a 15. percben – a találkozó során először – átvették a vezetést. A folytatásban felváltva vezettek a csapatok, a DVSC dolgát több kiállítás, és a fanatikus helyi közönség szurkolása mellett Merve Durdu kapus bravúros védései is nehezítették.

Mindezek ellenére jól tartotta magát a vendégcsapat, a Kastamonu csak egy góllal vezetett a szünetben.

Mindkét együttes masszív, összeszedett védekezést mutatott be a második félidő elején, és mivel támadásban kevesebb lövést rontottak a hazaiak, a 43. percben már három találattal vezettek. A magyaroknak innen is sikerült egyenlíteniük, sőt az 51. percben ismét ők vezettek (26-27).

A hajrában Csapó Kyra büntetőt védett, csapata emberelőnybe került, de ismét lövést hibázott, majd gólt kapott, így az utolsó másodpercekben a hosszabbítás kiharcolásáért kellett támadnia, ám nem járt sikerrel.

A két csapat harmadik egymás elleni mérkőzésén egy debreceni siker mellett másodszor győzött a Kastamonu, amely korábban kétszer is elbúcsúztatta a Vác csapatát az EHF Kupa-selejtezőben.

Az Alba Fehérvár KC koronavírusos megbetegedések miatt játék nélkül búcsúzott a selejtezőtől, a Siófok KC pedig a csoportkörben kapcsolódik be a küzdelmekbe, amelynek sorsolását csütörtökön rendezik.

később:
DHK Baník Most (cseh)-Váci NKSE 20.00

Kép: Facebook/DVSC Kézilabda