Tenisz

Nem jött össze a tornagyőzelem Baboséknak

""

A magyar, luxemburgi páros – Babos menedzsmentjének beszámolója szerint – 1 óra 24 percig tartó, kétszettes csatában maradt alul. Az ibériaiak szinte végig jól játszottak, viszonylag pontosan adogattak és fogadtak, a hálónál is megfelelő teljesítményt nyújtottak, kihasználva Babosék bizonytalanságait.

A magyar játékos tavaly egyesben Monterreyben, míg párosban – a tajvani Hszie Szu-vej oldalán – Birminghamben nyert WTA-tornát, s ezúttal volt harmadszor döntős.

"Úgy érzem, hogy nyerhető meccs volt, pedig az ellenfél nagyon jól teniszezett – nyilatkozta Babos Tímea. – Sajnos ma rosszul kezdtem, ez elbizonytalanított. Annak viszont örülök, hogy döntőt játszottunk, így kezdtük a szezont."

A magyar teniszező még szombaton elutazik az év első, hétfőn kezdődő Grand Slam-tornája, az Australian Open helyszínére, Melbourne-be, ahol egyesben a francia Kristina Mladenovic ellen lép pályára az első fordulóban, míg párosban a brit Laura Robson oldalán szerepel majd.

TENISZ
WTA-tour, Hobart, páros, döntő
Garbine Muguruza, Maria-Teresa Torro-Flor (spanyol)-Babos Tímea, Mandy Minella (magyar, luxemburgi) 6:3, 7:6 (7-5)