Egyéb sportok

Nem csitul a Janics-ügy, a szerb sajtó biztos a kajakos visszatérésében

""

Magyar részről – Kovács László edzőn kívül – mindenki cáfolta, hogy Dusev-Janics Natasa egyáltalán gondolkodna a Szerbiába való visszatérésen. Az ottani lapok azonban egyre biztosabbak abban, hogy csak idő kérdése a bejelentés. A Blic című napilap tegnapi száma kész tényként közölte az országváltást. A szerb női kajak-kenu páros edzője, Dragan Plavszics úgy nyilatkozott, Natasa érkezése biztos, az olimpiai bajnok csak a megfelelő pillanatra vár, hogy bejelentse a döntését.

Szerbiában az utóbbi években népszerű lett a kajak-kenu: Pekingben egy versenyzőjük sem képviselte a sportágat, ám Londonban már tizenketten voltak. Ennek az egyre sikeresebb csapatnak az élére kellene egy húzónév, ez lenne Natasa. A cél az, hogy egy kiváló női négyes beleszóljon a legjobbak versengésébe, amit a fiúknál már sikerült ¬megva¬lósítani, többek között a vajdasági származású, 2010-ben még magyar színekben versenyző Holpert Ervinnel a hajóban. Az egység az idei, zágrábi Eb-n már harmadik lett.

""

Tőke János, a vajdasági Magyar Szó szerkesztője a Borsnak elmondta: "Szerintem nem igazak azok a híresztelések, hogy egy halom pénzt kapna, és Belgrádban vennének neki lakást. Belgrádban nincs kajak-kenu klub, ő Bácskapalánkán érzi jól magát. Így édesanyja közelében lehetne, a helyi klubban készülhetne, és később edzősködhetne. A szerb kajak-kenuban kevesebb pénz van, mint a magyarban, ha Natasa úgy dönt, hogy újra országot vált, az sokkal inkább érzelmi kérdés lesz, mint anyagi".

Tőke János hozzátette, hivatalosan Szerbiában sem erősítették meg a hírt, ahogy Magyarországon is csak Kovács László, Janics edzője beszélt az ötlet realitásáról, de mint megjegyezte: "Kelet-Európában gyakran előfordul, hogy amit sokáig cáfolnak, az végül igaznak bizonyul."