"Nem celeb vagyok, hanem sportoló!" – Kammerer mélyinterjú

A felkészülésről, a folytatásról, az utánpótlásról beszélgettünk vele…

Három MTK-s versenyzővel eveztél együtt az olimpián, akikkel korábban soha. Mi vett rá, hogy otthagyd Kucsera Gábort, és közéjük ülj?
Valahol ez egy kényszerpálya volt, az idei válogató rendszer miatt.  Egy válogató volt összesen, párosban, ezen lehetett kijutni az olimpiára, valamint kvalifikálni magadat a kajak négyes válogatójára. Régen úgy volt, hogy két válogató volt, mindkettőn nyerni kellett kettesben is meg négyesben is, tehát volt külön négyes versenyszám. Most viszont úgy nézett ki, hogy a győztes páros azonnal mehetett az olimpiára a következő 6  hajó, tehát összesen 12 versenyző kapott jogosultságot, hogy a négyes válogatón részt vegyenek. Mi Kucsera Gáborral ötödikek lettünk, ezáltal a páros teljesen elúszott, elvéreztünk, a három MTK-s fiú meg ott volt, én pedig úgy éreztem, ők a legjobb egység. Ők engem szerettek volna, én meg őket, így végülis szerencsés volt, viszont az volt az ára, hogy Kucserával szakítani kellett. A válogatás elég bonyolult volt, de talán igazságos is, az igazság pedig néha fáj, most ez a szabály lépett életbe.

Nem okozott ez konfliktust közted és korábbi partnered, jó barátod között?
Mi Kucsera Gáborral barátok vagyunk hét-nyolc éve, de sportemberek is. Sokszor versenyeztünk már egymás ellen, egymás mellet, egy hajóban, mindenhogy, nyilván volt súrlódás, de nem hiszem, hogy ennek hosszú távon lesz maradványa. Ha pedig igen, akkor nem voltunk barátok, tehát ez egy szakítópróba is. Megbeszéltünk mindent, ki hogyan gondolta, sőt, volt, aki mondta, hogy menjek, ha mennem kell. Nem mondom, hogy Gábor jókedvű, de nem hiszem, hogy haragszik rám.

Te voltál a legrutinosabb a csapatban. Az olimpia előtt több sorrendváltozáson ment át a kajak négyes. Hogy élted meg, amikor felmerült, hogy nem te leszel a sztrók, hanem Tóth Dávid?
Nem is csak felmerült, így is volt, az  Eb-n így is mentünk, és az Eb meg az olimpia közötti hat hétből, ami nem sok idő, az első úgy telt, hogy a második beülőben ültem, de én nagyon jól éreztem magam ott. 25 éve sportolok, ’94 óta megyek csapathajóban, körülbelül 20 éven keresztül csak elől ültem. Ez egy roppant nagy felelősség, és stresszes, ha úgy vesszük, csapatkaptinyának lenni, hiszen végül is három ember sorsa van a kezedben, plusz a tied meg az edzőé, rád vannak utalva, nekik csukott szemmel bízni kell benned, és éreztem, hogy így a nyomás kicsit lekerült rólam. Aztán az Eb után egyszer csak Kati néni mondta – emlékszem, péntek délután volt, 14 óra – hogy este hatkor edzés, kijövünk négyesben és én ülök elől, azonnal beállunk egy pályára, és megnézzük, mit tudunk. Hát kijöttünk, kipróbáltuk és két másodperccel jobbak voltunk, mint előtte bármikor, amikor hátrébb ültem, onnantól kezdve egyértelmű volt a sorrend, nem is akart senki máshova ülni. Volt még négy hetünk, csiszolgattuk a négyest, amennyi időnk volt, kihasználtunk mindent.

Sok kritika ért benneteket a londoni játékok előtt. Számodra Peking sem úgy sikerült, ahogy vártad, Fábiánné Rozsnyói Katalin pedig először dolgozott férfiakkal. Senki nem várt tőletek érmet, eléggé leírtak titeket. Gondolom volt bennetek bizonyítási vágy…
Hát igen… A kritikusokkal, meg a rosszindulattal nem nagyon foglalkoztunk, ezt ki bírtuk zárni, bár sokan voltak, sokkal többen, mint a támogatóink, pártolóink. Viszont a támogatóink a nagyon szűk szakmai vezetésből kerültek ki, gondolok az elnökre, alelnökre, szövetségi kapitányra legfőképp és persze Kati nénire. Négy-öt-hat ember, meg mi négyen, pont elegek voltunk. Mi rengeteg biztatást kaptunk tőlük, látogatták az edzéseinket, igazából csak ők látták, hogy mit csinálunk, ahogy azt is, hogy az Eb 5. hely az nekünk csak egy állomás volt, úton voltunk, ahol megálltunk egy pillanatra, de nem voltunk még kész a munkánk. Olyan úton voltunk, ahol senki nem látott. Benne voltunk egy programban, ami az olimpiára csúcsosodott ki, és úgy érzem annál jobb bizonyíték nincs is, mint az ezüstérem. Ennek ellenére a vezetőség azt várta tőlünk, hogy 4-6. helyezés környékén leszünk, és mi is legmerészebb álmainkban gondoltunk csak dobogóra. Tehát tényleg, mi a szűk szakmának köszönhetjük, hogy volt bennünk kitartás, meg a sok ellendrukkernek.

Milyen volt a felkészülés Kati néni irányításával, akár neki, akár nektek, miben volt ez más, mint korábban?
Nekem teljesen más volt, én tizenöt évig voltam ugyanannál az edzőnél, Sári Nándornál, most három hónapra ellátogattam Kati nénihez. Soha nem tudtam, mi Kati néni titka, de mostmár kezdem megfejteni: az a titka, hogy nincs különösebb titka. Borzasztó következetes, kőkemény nő, nagyon jófej, nem ismer kegyelmet és egy féle tempó van nála, a maximális. Teljesen maximalista ember, nem alkuszik senkivel. Lehetsz olimpiai bajnok, lehetsz bárki, lehetnél az unokája, apukája, az sem érdekelné, egy dolog csak, az időeredmény. Sajnos be kell látni, csak így van feljebb. Nincs más út. Sokan próbálkoznak, hogy így-úgy, ne fájjon, kevesebb az több, vannak ilyen kimondott jelmondatok, harminc fölött sokan alkalmazzák, nincs értelme. Vagy így, vagy sehogy. Ezt nekem is be kellett látnom 34 évesen.

Azt jósolták, hogy az olimpia után nem kezdesz újabb négy éves ciklusba, és te magad is azt nyilatkoztad, hogy  egyelőre két év az, amit biztosan vállalsz, de a továbbiakat magad sem tudod. mi szól a folytatás ellen, mi mellette? Mi tud még motiválni?
A versenyzés a véremben van, engem az éltet, hogy versenyzek, a megmérettetés. Van egy nagyon jó életformám, igaz hogy keveset vagyok a szeretett otthonomban, de amikor otthon vagyok, az szép. Nagyon sok munkával jár az a dolog, amit csinálok, de van az a néhány eredmény, ami kárpótol, tehát motivációt nagyon keresnem nem kell, kiégve nem vagyok még, éhes vagyok a sikerre. Ez a siker nagyon nagy volt, ez az ezüstérem, de még van bennem elég erő. Ez az ami mellette szól, borzasztóan egyszerű: szeretem amit csinálok, ennél jobb életem nem lehetne, ezt én tudom a legjobban, de még a kívül állók is így látják. Az elmúlt 25 év volt életem legszebb 25 éve. Ami pedig a folytatás ellen szól, az a magánélet. Az, ahogyan élünk, nem élet. 52 hétből negyvenet edzőtáborban vagyok, felét külföldön, másik felét Magyarországon, karácsonykor hazajövök tíz napra, nincsenek ünnepek, nincs karácsonyi bevásárlás, nincs hógolyó csata haverokkal, nem jársz el sörözni… Család, a kisfiam… Most jó, mert nagy pihenő van, tudok vele menni iskolába, elmentem az évnyitójára. Jó ez a civil élet is. Nem tudom, meddig tudnám csinálni, egy idő után biztos hiányozna a kajakozás. De ez a hátránya. Olyan dolgokról maradtam le, amelyekről csak elképzelésem van, mert fogalmam sincs, milyen elmenni nyaralni, vagy télen feküdni a hóesésben. Ilyen apró örömökről úgy érzem, lemaradtam, viszont nagyon sok szép dolgot kaptam a kajakozástól, igazából csak a magánélet az, amit elvesz.

Kivel, milyen versenyszámban tudod magad a továbbiakban elképzelni?
Magyarországnak meg van az a sajátossága, ami egyben előnye is és hátránya is: az, hogy mi most négyesben nyertünk egy olimpiai ezüstérmet, semmire nem jogosít minket, kész, vége, elmúlt. Jönnek az új válogatások, újra meg kell mutatni. Ez olyan, hogyha kajakoznál, és te lennél a legjobb, akkor könyörögnék, hogy ülj velem össze, ha én lennék a második. De ha harmadik lennék, akkor biztos, hogy nem ülnél velem össze. Itt nincsenek fix helyek, nincsenek bérelt helyek, itt az van, hogy minden tavasszal meg kell mutatnod magad. Ha a legjobb vagy, vagy ha a jók között vagy, akkor van esélyed egy csapatba odakerülni, ha nem, akkor sajnos hívhatnak akárhogy.

Van valami terved arra az esetre, ha két év múlva tényleg úgy döntesz, hogy befejezed?
Hát persze, azért gondolok a jövőre, úgy érzem, hogy talán éhen halni nem fogok. Van egy szép kisfiam, Geri, 11 éves, ő is sportol, Vácon az U11-es focicsapat elsőszámú kapusa, el tudom magam vele foglalni. Az a lényeg, hogy ne unatkozzak. Végzős vagyok a testnevelési egyetemen, a minap beiratkoztam Gödöllőre, mezőgazdasági mérnök leszek öt év múlva, ha elvégzem. Sok minden van  az életben, amit lehet csinálni, most már azért fél szemmel nyitok a civil élet felé, ezért is iratkoztam be megint. 2014-ig, két évig adok magamnak időt, aztán meglátjuk. Lehet, hogy ott leszek Rióban, lehet, hogy nem.

Miért pont mezőgazasági mérnöknek tanulsz?
Érdekel a mezőgazdaság is, az állatok, a növények, úgy érzem, hogy valahol ez a jövő. Az emberek vissza fognak menni száz évet, amikor az volt a jelen, hogy mindenki állatokkal, növényekkel foglalkozott otthon, termelt magának, ezt én is szeretem csinálni. Ezen kívül van egy nagyon jó ágazata, a megújuló enregia, a biomassza, és az engem rendkívül érdekel.

Ábrahám Attila az olimpia előtt azt nyilatkozta, hogy kifutóban van a ti nagy generációtok, amelyik viszont az eredményeivel elnyomta az utánpótlást, hiszen így ők kevés szerephez jutottak, és emiatt többen elfordultak ettől a sportágtól. Nem lát ugyanakkor fantáziát sem a fiatalokban, hiányolja a kitartást, céltudatosságot. Te versenyzőként hogy látod ezt a problémát?
Úgy érzem, hogy ez egy ilyen macska-egér játék, egy ördögi kör. Ha azokban a fiatalokban meg lenne az, ami bennünk megvolt, és Attila azt nagyon jól tudja, hogy benne is mi volt fiatalkorában, ő végignézte azt, hogy bennem mi volt, mikor ő volt a felnőtt… Ő is lesöpört a nyolcvanas évek végén egy nagy generációt, mi is lesöpörtünk egyet, abbahagyták, a helyükre kerültünk. Valahol az új generáció hibája, hogy mi még mindig talpon vagyunk. Nem az a reális, hogy én legyek az egyik legjobb Magyarországon, valahol én is ezt a generációs utánpótlás-problémát látom. Ezt látom a saját fiamon is, ő sem olyan, amilyen én voltam 11 évesen. Nem rosszabb, mint az átlag mai gyerek, ugyanolyan, én is olyan voltam, mint akkor egy kissrác, de teljesen más volt az a mentalitás, amit mi képviseltünk. A mai húszévesek pedig inkább olyanok, mint Geri meg az ő generációja, mi kicsit mások voltunk, látszik ez a probléma a sportban is. Ezért nem lehet azonban hibáztatni senkit.

Arra nem gondoltál, hogy edzőként tevékenykedj majd?
Hát, nekem inkább ötleteim lennének. Én kivitelezni, mint edző, azért nem tudnám, mert akkor ugyanaz az életforma lenne, amit most csinálok. Edzőként ugyanez az ördögi kör, nem tudsz kiszállni, sosincs vége, soha nem lehetnék itthon, tehát ez a pálya ezért nem vonz annyira. Inkább egy utánpótlásbázis irányítását tudnám sokkal inkább elképzelni

Athén után viszonylag sokat szerepeltél a közmédiában, a pekingi "fiaskó" után – már ha lehet így nevezni – azonban eltűntél. Lehet mondani, hogy lehiggadtál, érettebb lettél?
Csak nem a nőügyekre gondolsz… A mai médiában értékrendi csőd van. Ott nem az az érték, hogy te olimpiai bajnok vagy, hanem az, ha elkapsz egy celebcsajt, és vele vagy egy hétig, és megjelenik az újságban. Aztán lehet, hogy el sem kaptad, vagy igen, de mire rájönnek, és megjelenik a hír, persze jelen időben, már rég vége. Volt egy olyan kapcsolatom, két hónapig voltunk együtt, már szétmentünk, mikor rájöttek, hogy vele vagyok. Igen, nem is eltűntem, hanem szó szerint kerülöm a médiát. Sport irányú médiumnak szívesen nyilatkozok, de ha bulvársajtóból keresnek, megmondom, hogy hagyjanak, nem érek én rá ilyenekre. Megmaradtam a sport világánál, és szerintem ez így nyugodtabb.

Mit üzensz a rajongóknak?
Sportoljanak, legyenek egészségesek… És a jót lássák bennem, ne pedig a rosszat.