Megszületett a klubvilágbajnokság harmadik gólnélküli döntetlenje

Parázsnak korántsem nevezhető találkozóval nyitották a klubvilágbajnokság F csoportjának küzdelmeit East Rutherfordban
Hogyha az volt a terve a Borussia Dortmundnak és a Fluminense-nek, hogy majd a későbbi csoportellenfelek ellen harcolják ki a továbbjutást a klubvilágbajnokság csoportküzdelmei során, akkor ennek tökéletesen megfelelt a keddi német-brazil párharc.
Hiszen az East Rutherford-i Metlife Stadionban a dél-amerikai és európai csapat leginkább arra törekedett, hogy semmiképpen se kapjon ki. Mondjk, ha ez volt a két vezetőedző utasítása a mérkőzés előtt, akkor ezt betartotta a mind a két gárda.
Kár, hogy ez nem egy közönségszórakoztató meccsen történt meg.
Mert így egy közepes iramú meccsen, gólnélküli döntetlent játszott egymással a két gárda a klubvilágbajnokság F csoportjában.
Az első félidőben a brazilok kétszer, a németek viszont egyetlen egyszer sem találták el a kaput. Martinellié volt a legveszélyesebb próbálkozás, aki nem sokkal lőtt mellé.
A fordulás után az 58. percben eldőlhetett volna a három pont sorsa.
Ekkor egy kontratámadás végén Everaldo Agustín Canobbio elé passzolt, de lehet, hogyha lő, jobb lett volna. Hiszen az uruguayi támadó ballábas lövését védte Kobel.
Így a klubvilágbajnokság újabb meccsen nem hozott gólt.
A második félidőben bemutatkozott a Dortmundban a 18 éves Jobe Bellingham. Német részről nagyjából ezért maradhat emlékzetes ez a találkozó.
Igaz ez a döntetlen továbbjutást érhet később, hiszen a csoportban még a dél-koreai Ulszan és a dél-afrikai Mamelodi Sundowns szerepel.
Klubvilágbajnokság, F-csoport
Fluminense (brazil)–Borussia Dortmund (német) 0–0