„Nem az állapotom miatt maradtam ki” – Neymar cáfolta Ancelottit

A Santos klasszisa tagadta, hogy egészségügyi állapota miatt nem kapott meghívót a Selecao közelgő vb-selejtezőire, szerinte sokkal inkább taktikai döntés született.
A már biztos világbajnoki részvevő brazil válogatott előbb Chilét fogadja – magyar idő szerint – szeptember 5-én, majd öt nappal később Bolíviába látogat a CONMEBOL-selejtezőcsoport zárófordulójában.
Carlo Ancelotti szűk egy hete hirdette ki a nemzeti együttes 25 fős keretét a két mérkőzésre: Neymar mellett Vinícius Júnior és Rodrygo sem kapott meghívót.
Az olasz szakember nem zárta ki a Santos kiválóságának későbbi visszatérését, ugyanakkor arra kérte a 33 éves támadót, hogy javítsa fizikai állapotát, ha szerepelni akar a terveiben.
„Neymarnak, akárcsak mindenkinek, jó állapotba kell kerülnie, hogy segíteni tudja a válogatottat és a lehető legjobban teljesíthessen a világbajnokságon” — mondta Ancelotti.
„Ezek a két mérkőzés az utolsók a selejtezők során, és fontos, hogy jól zárjuk ezt a szakaszt.”
A támadó viszont cáfolta a szövetségi kapitány állítását. Szerinte a kihagyás inkább taktikai döntés eredménye.
„Volt egy ödéma a cömbközelítőmben, kellemetlen volt, de semmi komoly — ma például játszottam is. A Bahia ellen múlt vasárnap nem léptem pályára eltiltás miatt. Edzésen pedig inkább pihentettek, hogy felépüljek” — mondta a játékos a Fluminense elleni 0–0-s döntetlent követően.
„Úgy gondolom, technikai okokból maradtam ki a keretből. Nem hiszem, hogy bármi köze lenne a fizikai állapotomhoz” — tette hozzá, hangsúlyozva, hogy tiszteletben tartja a kapitány döntését.
Neymar 128 mérkőzésen 79 találattal a brazil válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője.
Utoljára 2023 októberében lépett pályára a selecaóban, amikor súlyos térdsérülést szenvedett Uruguay ellen Montevideóban.