Kézilabda

"Nem akarom elhinni ezt az eredményt" – Elek Gábor

A női kézilabda NB1 legjobban várt rangadóján a Ferencváros nagyon simán győzte le a Győrt, ráadásul az egymás elleni eredményt is a saját javára fordította.

A találkozót követően a két vezetőedző mellett, a győriek jobbszélsője, Faluvégi Dorottya, valamint a Ferencváros parádésan védő hálóőre értékelte a látottakat. 

Elek Gábor a Ferencváros vezetőedzője: Nem akarom elhinni ezt az eredményt. Káprázatosan játszottunk, harcoltunk, és a szerencsével sem álltunk hadilában. Úgy gondolom, az történt a Győrrel, ami velünk a múlt héten. A bajnoki címről egyelőre még nem szeretnék beszélni. A bajnokságnak még nincs vége, de a kezünkben van, és nem szeretnénk elengedni.
Bíró Blanka a Ferencváros játékosa: Nagyon kellett az előző két mérkőzés ahhoz, hogy ilyen arcunkat tudjuk mutatni. Ma minden összejött, CSAPAT voltunk ma. Nagy öröm, hogy ezt a győzelmet nézők előtt tudtuk megünnepelni.
Danyi Gábor a Győr vezetőedzője: Gratulálok a Ferencvárosnak. Teljesen megérdemelten győztek, ilyen különbséggel is. Nem volt meg a ránk jellemző dinamizmus. Nem erre számítottam, de el kell fogadnom, hogy van ilyen a sportban. Az utolsó pillanatig küzdeni fogunk.
Faluvégi Dorottya a Győr jobbszélsője: Gratulálok a Ferencvárosnak. Egy nagyszerűen küzdő Ferencvárost láttunk. Megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Nagyon fájt, hogy az első félidőben összeszedett hátrányt nem tudtuk ledolgozni. Nincs még vége a bajnokságnak, ennél már csak jobbak lehetünk.

 

 

Borítókép: Facebook.com/ FTC Kézilabda

 

Sport365.hu – Közte 9. A Ferencváros megalázó vereséget mért a Győrre

A női kézilabda NB1 legjobban várt rangadóján a két zöld-fehér csapat, a Ferencváros és a címvédő Győri Audi Eto KC játszottak egymás ellen az Elek Gyula Arénában. A fővárosiaktól sérülés miatt hiányzott Jannurik Kinga, és Kovacsics Anikó, míg a győriek teljes kerettel vágtak neki a mérkőzésnek.