Átigazolási hírekSpanyol foci

Nem akármilyen módon igazol szupertehetséget a Barca – sajtóhír

Kép forrása: X / António Mango

A katalán gigász ötmillió eurót fizet, de Cardoso Varela marad a Dinamo Zagrebben. Részletek az exkluzív alkuból.

A fiatal portugál csodagyerek története már jóval azelőtt izgalmas fordulatokat vett, hogy egyáltalán aláírhatta volna profi szerződését.

A mindössze 16 esztendős Varela a kontinens egyik legígéretesebb szélsőjeként tűnt fel, miután viharos körülmények között távozott a Portótól, majd egy balkáni kerülővel a horvát Dinamo Zagrebnél kötött ki.

Korábban a Barcelona és a Manchester City is komoly érdeklődést mutatott iránta, de végül a zágrábi klub vállalta be a szokatlan feltételekkel járó szerződtetését.

A megállapodás szerint a játékos esetleges eladásából származó bevételt 57–43 százalékos arányban kellett volna megosztani a klub és Varela ügynökei, valamint családja között – utóbbiakat az az Andy Bara képviseli, akinek irodája többek között Dani Olmo és Joan Garcia ügyeit is intézi.

A kontraktusban ráadásul egy mindössze ötmillió eurós kivásárlási záradék is szerepelt, időkorlát nélkül, ami azt jelentette: bármelyik pillanatban távozhatott volna a portugál, akár anélkül, hogy bemutatkozott volna a Dinamo első csapatában.

Ekkor lépett közbe a nemrég kinevezett Zvonimir Boban, a klub új ügyvezetője.

A háttéralkuk eredményeképp új egyezség született: a Barcelona ötmillió eurót fizet elővásárlási opcióként. 

A megállapodás különféle bónuszokat is tartalmaz. Például a játékos lehetséges barcelonai pályára lépéseinek számához kötve, amely révén a Dinamo bevétele akár tízmillió euró fölé is nőhet.

Ami azonban még ennél is fontosabb: Varela nem igazol azonnal a spanyol sztárklubhoz, hanem egy idényt még Zágrábban tölt.

A fiatal tehetség így valódi lehetőséget kap a bizonyításra. Mario Kovačević vezetésével pedig már az első csapatnál készülhet a következő idényre.

A klubnál nagy a konszenzus, hogy Varela rövid időn belül alapembere lehet a fővárosiak „nagycsapatának”.

A Barcelona részéről Deco is elfogadta az új feltételeket. Belátta, hogy a játékos számára valóban előnyösebb lehet, ha fokozatosan, éles meccseken fejlődhet tovább, mintsem egy zsúfolt keretben küzdene a percekért Raphinháék mellett.

Bár a végleges szerződések még ügyvédi ellenőrzés alatt állnak, a megállapodás lényegi pontjai eldőltek – állítja a horvát Sportske Novosti.

Varela korábban már az UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligájában is bemutatkozott. A Porto korosztályos csapatának színeiben három meccsen 29 percet kapott a sorozatban 2024-ben.

Pályafutása egyik legjobb meccsét kétség kívül a portugál U17-es válogatottban játszotta. A 2024-es Eb-n döntőig jutó luzitán válogatottban a csoportkörben három gólpasszt adott az angolok ellen.