Nemzetközi labdarúgás

Nehéz meccsek várnak az élmezőny tagjaira – Serie A előzetes és műsor

""

A torinóiak a hatodik Fiorentinát fogadják, s győzelmük korántsem tűnik egyértelműnek azok után, hogy utóbbi öt bajnokijukból csak kettőt nyertek meg, ráadásul az Olasz Kupa elődöntőjében kiestek a Lazióval szemben.

A Zebrákat hárompontos hátránnyal üldöző nápolyiakra még nehezebb feladat vár, ugyanis a harmadik Lazio vendégei lesznek. A találkozó esélyesének még Rómában is a Napoli tűnik, mivel kiváló formában várja a találkozót, legutóbbi hat bajnokijából ötöt megnyert és egyszer döntetlent ért el. A fővárosi Sasok viszont kisebb hullámvölgybe kerültek, mert bár a kupa fináléjába bejutottak, a Serie A legutóbbi két fordulójában kikaptak.

A milánói csapatok közül az utóbbi hetekben egyre jobb formába lendülő AC Milan Torinóban találkozik a Cagliarival, míg a csalódást keltően szereplő Internazionale a Chievót fogadja. Mindkét gárda abban reménykedik, hogy közelebb kerülhet a dobogós helyekhez.

A Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genoa Parmába látogat.

 LABDARÚGÁS
 Serie A, 24. forduló, szombat:
Juventus – Fiorentina 18.00
Lazio – Napoli 20.45
 vasárnap:
Parma – Genoa 12.30
Atalanta – Catania 15.00
Bologna – Siena 15.00
Cagliari – AC Milan 15.00
Palermo – Pescara 15.00
Sampdoria – AS Roma 15.00
Udinese – Torino 15.00
Internazionale – Chievo 20.45

Az előző fordulóról: Az olasz labdarúgó bajnokság 23. fordulójában a papíron esélyes csapatok közül a Roma és a Lazio is kikapott. Előbbi a Cagliaritól otthon, míg a Lazio a Genoa vendégeként. Bővebben itt olvashatsz róla.

Így áll a bajnokság:

""

Így áll a góllövőlista:

LABDARÚGÁS
A Serie A góllövőlistájának állása:
18 gólos: Edinson Cavani (SSC Napoli)
15 gólos: Stephan El Shaarawy (AC Milan),
14 gólos: Antonio Di Natale (Udinese)