Nehéz meccsek sora vár Szoboszlaiékra a BL-ben, kőkemény sorsolást kapott a címvédő

Az Arsenal és a Barcelona szurkolóknak kedvezett a sorsolás, ugyanis alig pár száz kilométerre pályára lép a két sztárcsapat.
Tavaly megújult a labdarúgó Bajnokok Ligája lebonyolítási rendszere. Idén pedig már a második szezonját tapossa a reformrendszer. Ezúttal viszont semmi nem változott, 36 csapat vág neki a ligaszakasznak, mind a 36 együttes négy hazai és négy idegenbeli meccset játszik majd. Az első nyolc gárda automatikusan bejut a legjobb tizenhat közé, míg a 9-24. helyezettek a rájátszáskörben folytatják, hogy csatlakozzanak a legjobb nyolchoz az egyeneses kieséses szakaszban.
Az új lebonyolítású rendszer első győztese a Paris Saint-Germain lett, amely az előző idényben épphogy csak továbbjutott a ligaszakaszból. Ezúttal sem lesz egyszerű helyzete a francia gárdának, merthogy hazai pályán fogadják:
- a Bayern Münchent,
- az Atalantát,
- az Európa-liga győztes Tottenhamet,
- és a Newcastle-t.
Idegenben pedig:
- a Barcelona,
- a Leverkusen
- a Sporting
- és az Athletic Bilbao vár rájuk.
Az immáron három magyart is foglalkoztató Liverpool az előző szezonban megnyerte az alapszakaszt, de tizenegyespárbaj után kiesett a PSG ellen. Szoboszlai Dominikékra kemény nyolc mérkőzés vár.
Hazai pályán fogadják mindkét madridi együttest, a Realt és az Atléticot is, valamint a PSV-t és a Ferencvárost kiejtő Qarabagot. Idegenben pedig a BL-döntős Interhez, a Frankfurthoz, a Marseille-hez és a török Galatasaray-hoz látogatnak.
Our #UCL league phase opponents are confirmed ✅ pic.twitter.com/jQulzkzeUs
— Liverpool FC (@LFC) August 28, 2025
Az előző szezonban a végső győzelemre is sokáig esélyesnek tartott Barcelona a közelben is pályára lép majd. Merthogy a katalán együttes egyik idegenbeli meccse a Slavia Praha elleni párharc lesz. Idegenben a Chelsea-hez, a Club Brugge-hez és a Newcastle-höz látogatnak még. Hazai pályán pedig a PSG-t, a görög Olimpiakoszt és dán Koppenhágát fogadják.
Az Arsenal szurkolók számára is kedvezett a sorsolás, merthogy a londoni együttes is pályára lép a Slavia ellen Párgában. Az első kalapból is mondhatni „jó” ellenfeleket kaptak Artetáék, merthogy elkerülték a legnagyobb gigászokat, bár a Bayern München elleni hazai és az Inter elleni idegenbeli párharc sem lesz egyszerű. Ezen kívül az Atlético Madridot, az Olimpiakoszt és a Kajrat Almatit fogadják hazai pályán, míg idegenben Milánóban az Inter ellen, illetve a Club Brugge és az Athletic Bilbao otthonában lépnek pályára a prágai kitérő mellett.
>>> Ez is érdekelheti <<<
Bajnokok Ligája: fontos szabálymódosítás az Arsenal panasza után
A Real esetében már ismert a Liverpool elleni párharc, de nem ez lesz az egyetlen rangadójuk. A Királyi Gárda megint összecsap a Manchester Cityvel az alapszakaszban hazai pályán, valamint a Juventust is vendégül látják a Marseille és a Monaco mellett. Idegenben pedig a Benfica, az Olimpiakosz és a BL-újonc Kajrat Almati lesz Xabi Alonsóék ellenfele.
Sallai Roland isztambuli együttesére a Liverpoolon kívül a Manchester City, az Atlético Madrid, az Eintracht Frankfurt, a holland AFC Ajax, a norvég Bodö/Glimt, az AS Monaco FC és a belga Royale Union Saint-Gilloise vár.
A játéknapok szeptember 16-18., szeptember 30-október 1., október 21-22., november 4-5. és 25-26., december 9-10., január 20-21., valamint január 28.
A pontos menetrendet később hozza nyilvánosságra az európai szövetség.
A Bajnokok Ligája 2025/26-os szezonjának döntőjére a Budapesti Puskás Arénában kerül majd sor május 30-án. Az új szabálymódosítás értelmében pedig már 18 órától a korábbi 21:00 helyett.