Az első félidőben többet birtokolta a labdát a hazai együttes, bár gólhelyzetig csak ritkán jutott el. A játékrész hajrájában Kovács O. szögletét Major fejelte a jobb felső sarokba. Szünet után még nagyobb fölénybe került a Rákóczi, és sorra alakította ki helyzeteit, amelyekből hármat sikerült értékesíteni. Horváth T. kiugratását követően Balázs B. lőtt a jobb alsó sarokba, majd Hegedűs Dávid érkezett remekül kétszer is középen a jobbról jövő beadásokra. Előbb Grumic visszaemelését fejelte be, majd Safaric belőtt labdáját vágta a kapuba.
Sisa Tibor: "Láttam jó teljesítményeket és szép akciókat a mérkőzésen. Bízom benne, hogy azok, akik még le vannak maradva a többiektől és adósak a jó teljesítménnyel, mihamarabb utolérik őket. Szeretném, ha minden poszton komoly konkurencia lenne a csapatba kerülésért."
Kaposvári Rákóczi FC – Dombóvár 4-0 (1-0) Kaposvár, Cseri úti műfüves pálya, 200 néző. V.. Böröczi Kaposvári Rákóczi FC: I. félidő: Posza – Fenyvesi , Graszl, Major, Farkas P. – Sedlak, Addo – Bőle (Katona), Kovács O., Mustapha – Haruna. II. félidő: Hajdúch – Pavlovic, Zsók, Bank, Jánvári – Hegedűs, Horváth T. – Gujic, Safaric, Balázs B. – Grumic. Vezetőedző: Sisa Tibor Gólszerzők: Major (45.), Balázs B. (58.), Hegedűs (66., 87.) |