A brazíliai vb fináléjához képest mindkét együttesben több változás történt. A vendégeknél a legnagyobb hiányzó Lionel Messi volt, ám pályára lépett a riói finálét sérülés miatt kihagyó Ángel Di María, akinek vezérletével a dél-amerikai együttes rendre könnyedén játszotta át a hazaiak – összetételében teljesen új – védelmét, melyből Mats Hummels és Jerome Boateng, illetve a válogatottságtól visszavonult Phillip Lahm is hiányzott.

Az első félidőben Di María gólpasszt adott Sergio Agüerónak és Eric Lamelának is, majd a fordulás után négy perccel maga is betalált a félidőben Manuel Neuert váltó Roman Weidenfeller kapujába. A Real Madridtól a Manchester Unitedhez szerződött szélső gólja ugyanakkor már csapata negyedik találata volt, miután két perccel korábban Di María passzát Federico Fernández jutatta a kapuba.

A folytatásban a hazaiaknak sikerült elkerülniük a kiütéses vereséget: Andre Schürrle és – a vb-finálét eldöntő – Mario Götze is gólt szerzett.

A világbajnokságon nyolcaddöntős amerikai csapat Csehországban tudott 1-0-ra győzni, míg Brazíliában a csoportkör után búcsúzó angol válogatott szintén 1-0-ra nyert a vendég Norvégia ellen.

LABDARÚGÁS
Nemzetközi felkészülési mérkőzések
Németország-Argentína 2-4 (0-2)
Gól:
Schürrle (52.), Götze (78.), ill. Agüero (20.), Lamela (40.), f. Fernández (47.), Di María (50.)
Anglia-Norvégia 1-0 (0-0)
Gól:
Rooney (68., tizenegyesből)
Dánia-Törökország 1-2 (1-0)
Gól:
Agger (35., tizenegyesből), ill. Sahan (54.), Tufan (92.)
Csehország-Egyesült Államok 0-1 (0-1)
Gól:
Bedoya (39.)
Oroszország-Azerbajdzsán 4-0 (3-0)
Gól:
Kerzsakov (6., 12.), Ignasevics (41.), Granat (81.)