Egyéb sportok

Négyesfogathajtó Eb: tíz nemzet 36 fogata indul Izsákon

""

"Olyan hírverést kap majd Izsák, amelyre még nem volt példa. A kontinensviadal az először 1936-ban megrendezett, immár 29. Sárfehér Napok programjának része lesz, ez pedig garancia színes kiegészítő programokra is" – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Mondok József, Izsák polgármestere, aki egyben a szervezőbizottság és a Magyar Lovasszövetség fogathajtó szakbizottságának az elnöke.

A város- és sportvezető hozzátette, 95 százalékban már készen állnak az Európa-bajnokságra, illetve azt is elárulta, a háromnapos viadalt ingyen tekinthetik meg az érdeklődők.

"Az Eb hazaérkezett" – jelentette ki Lázár Vilmos, a Magyar Lovasszövetség elnöke arra utalva, hogy az első kontinensviadalra 1971-ben Budapesten került sor, illetve, hogy a magyar szövetség javaslatára éledt újra két éve az Európa-bajnokság, amelyet azt megelőzően 1981-ben rendeztek meg utoljára.

"Bács-Kiskun megye a fogathajtás hazai fellegvára, számos Eb-t és vb-t rendeztek már ott, noha akkor nem Izsák volt a helyszín. Óriási a tét, mert a szervezőknek és a versenyzőknek példát kell teremteniük."

A pár héttel ezelőtti egyéni és csapat aranyérmével immár kilencszeres világbajnok kettesfogathajtó arról is beszélt, hogy nem az eredeti időpontban rendezhetik meg a vb-t, emiatt már az esemény lemondásán gondolkodott, amikor Mondok József azt mondta neki, Izsák az idő rövidsége ellenére "bevállalja és megcsinálja" az Eb-t.

A magyar esélyekről Tóth Tamás szövetségi kapitány szólt, aki úgy fogalmazott, hogy a dobogós helyezés az alapelvárás. Elmondta, hogy négy válogatóverseny alapján lett a harmadik csapattag ifj. Dobrovitz József az eddigi eredményei alapján biztos válogatott apja, Dobrovitz József és Lázár Zoltán mellett.

Megjegyezte, házigazdaként további nyolc hazai hajtó indulhat egyéniben, illetve kiemelte, a sportág történetében egyedülálló, hogy Lázár Zoltán ugyanabban az évben kettesben és négyesben is indul világversenyen, ráadásul kettesben csapattagként világbajnok lett, ezzel megszerezte hetedik vb-aranyát.

"Senki sem verhetetlen. Ennek ellenére nekem és fiamnak kicsit korán van az Eb, mert tavaly kezdtünk bele új fogat építésébe, amely a jövő évi vb-re lesz igazán ütőképes" – mondta a 2004-es kecskeméti vb-n csapatban aranyérmes Dobrovitz József.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára azt emelte ki, hogy a régi legendák és a Lázár-fivérek magasra tették a lécet az eredményességet illetően az 1971 óta megnyert 70 Eb- és vb-éremmel, köztük 33 arannyal.

"Ez egy látványos, eredményes sportág, egyben a magyar nemzet sportága, ezért állunk főtámogatóként az esemény mögé, mert megtérül a befektetés" – mondta a fideszes politikus, aki hozzátette: a tárca 75 millió forinttal támogatja az eseményt.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára kiemelte, a lovas társadalom igazi alkotó közösség kiváló döntésképességgel és szervezőkészséggel, ezért is olyan sikeres. Az Emmi 10 millióval járult hozzá az Eb költségvetéséhez.

Az Eb megnyitója jövő hét csütörtökön lesz, majd pénteken a díjhajtással kezdődik a verseny, szombaton a maratonhajtással folytatódik, s végül vasárnap az akadályhajtással zárul.