Egyéb sportok

Négy magyar egység a döntőben

A szerda délutáni 200 méteres elő- és középfutamokból négy magyar egység jutott be a másnapi döntőkbe a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében. A kenus Hajdu Jonatán kiesett egyesben.
 
A fehérorosz fővárosban négy számban is érdekelt, délelőtt Kárász Annával 500 párosban ezüstérmes Kozák Danuta megnyerte a K-1 második előfutamát, s ezzel megspórolta magának a középfutamot. Az UTE ötszörös olimpiai bajnokának sűrű napja lesz csütörtökön, délelőtt ugyanis 500 egyesben, majd négyesben is vízre száll, délután pedig következik a sprinttávú verseny döntője.
 
""
 
Rajta kívül a női kajakpáros, Lucz Anna és Kiss Blanka (2. hely), valamint a szegediek tehetsége, a két nap múlva 19. születésnapját ünneplő kenus Nagy Bianka (3. hely) került egyből a fináléba.
Egyesben a kajakos Birkás Balázs és a kenus Hajdu Jonatán "pótvizsgára" kényszerült, előbbi másodikként, utóbbi ötödikként ért célba előfutamában, s ez esetükben nem ért döntőt. Később aztán Birkás harmadik, Hajdu pedig negyedik lett középfutamában, így előbbi bejutott a legjobb kilenc közé, utóbbi viszont búcsúzott.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a zárónapi 11 döntőből 10-ben lesz magyar hajó. 
 
 
A csütörtöki zárónap programja magyar idő szerint:
 
9.10: női K-1 500 m (Kozák Danuta), döntő
9.20: férfi K-4 500 m (Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István), döntő
9.50: női C-2 500 m (Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső), döntő
10.05: női K-4 500 m (Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika), döntő
13.20: női K-1 200 m (Kozák Danuta), döntő
13.25: férfi K-1 200 m (Birkás Balázs), döntő
13.35: női C-1 200 m (Nagy Bianka), döntő
13.45: női K-2 200 m (Lucz Anna, Kiss Blanka), döntő
15.00: női K-1 5000 m (Bodonyi Dóra), döntő
15.30: férfi K-1 5000 m (Kopasz Bálint), döntő
 
Forrás: MTI
Fotó: Facebook.com/Mkksz